Harminc éve indult újra a ferences misszió Kárpátalján

Szinte napra pontosan harminc éve, 1989. július 25-én indult újra a ferences rend tevékenysége Kárpátalján, amikor is három magyarországi szerzetes, Majnek Antal, Zatykó László és Radics Dávid költözött Nagyszőlősre.

Fotó: Facebook/Tiszaújlaki Római Katolikus Egyházközség

Ezt a jubileumot ünnepelték a nagyszőlősi római katolikus templomban tartott hálaadó szentmisén július 28-án a rend korábban vagy jelenleg is Kárpátalján szolgáló tagjai és a kerületi egyházközségek hívei. A szentmisén Magyar Gergely OFM, plébános, a misszió jelenlegi vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, s megemlékezett az egykor Kárpátalján szolgáló, azóta elhunyt testvérekről is. Ezt követően hosszabb hangfelvételt játszottak le, amely Paskai László egykori bíboros 1989-es kárpátaljai látogatásakor készült. Ez az esemény nyitotta meg az utat ahhoz, hogy az akkor még Szovjetunió részét képező kárpátaljai magyar városban hosszú kihagyás után ismét letelepedhessen a rendtartomány. Szemtanúk szerint amikor a helybéliek először találkoztak az utcán a rendi ruhába, habitusba öltözött szerzetesekkel, sírtak. Azóta folyamatosan jelen vannak régiónkban – a három évtized alatt összesen 21 testvér fordult meg itt –, s a hitéleti feladatok mellett jelentős oktatási, kulturális, szociális és karitatív munkát is végeznek.

A szentmisét Majnek Antal megyéspüspök mutatta be. Zatykó László OFM prédikációjában legfőbb imádságunk, a Miatyánk mélységeiről, titkairól szólt. A könyörgéseket a ferencesekhez tartozó egyházközségek képviselői olvasták fel.

A hívek nevében Bilák János nagyszőlősi kurátor köszönte meg a ferenceseknek az eddigi áldozatos szolgálatot.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntőlevelét Békésyné dr. Lukács Angéla konzul asszony tolmácsolta.

Az esemény agapéval ért véget, ahol régi ismerősök találkozhattak egymással, s feleleveníthették közös emlékeiket.

Sin Edina
Kárpátalja.ma