Hatalmas ereje van a közös imádságnak

December első vasárnapján már a tizenharmadik Kárpát-medencei imanapot rendezi meg a Magyarországi Református Nőszövetség.

Az idáig vezető úton az egyházkerületi nőszövetségek megismerték egymást, a közöttük lévő kapcsolatot megerősítette és szorosabbra fűzte az Isten és az egyház iránti szeretetük, tenni akarásuk. A Kárpát-medencei imanap előtt a Tiszántúli Református Nőszövetség szervezett konferenciát a kerületi küldötteknek szeptember 19. és 22. között Berekfürdőn, hogy együtt készülhessenek fel a decemberi alkalomra.

A többnapos találkozót az imanap életre hívása óta mindig más egyházkerület nőszövetsége szervezi. Idén a Tiszántúli Református Egyházkerületen van a sor, a konferenciára a tíz református egyházkerület küldöttjeit várják. Bent az előtérben régi ismerősként köszöntik egymást az érkező résztvevők. Bennünket Gaál Botondné Czeglédy Mária, a kerületi nőszövetség elnöke és Gilicze Andrásné titkár fogad.

A szervezők elmondják, hogy a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazás utáni csalódottság szülte a Kárpát-medencei imanap ötletét, amelynek megtartásáról a Nőszövetség 2005-ös nyári konferenciáján született döntés. Az elsőt 2006-ban a Dunántúli Református Nőszövetség rendezte, azóta minden évben más-más egyházkerület vállalja a házigazda szerepét. Hamar kiderül az is, hogy a szervezőkre igen nagy feladat hárul. Nemcsak a többnapos felkészítő konferenciát kell megszervezniük, hanem ők állítják össze a Kárpát-medencei imanap liturgiás füzetét is.

Együtt imádkozik az ország

Az idei Kárpát-medencei imanap központi igéjének Mózes ötödik könyve 30. fejezetének első tizennégy versét jelölték ki a szervezők. Gilicze Andrásné azt mondja, az igeválasztással kicsit a magyarságra, a saját történelmünkre és a migrációs válságra is gondolni szerettek volna. Az imanapot mindig a december ötödikéhez legközelebb eső vasárnapon tartják, amely idén december elsejét jelenti. Ezen a napon az imanapba bekapcsolódó gyülekezetek együtt könyörögnek az egyéni kegyességért, a családokért, a körülöttünk élőkért ugyanúgy, mint egyházunk szolgálatáért és nemzetünkért.

Gaál Botondné Czeglédy Mária már tizennégy éve szervezi az imanapokat Debrecenben. „Nagyon szépek ezek az alkalmak, mindig másik gyülekezetben jövünk össze. Beosztjuk, ki melyik imádságot olvassa majd fel, és kivetítjük a szervező kerület bemutatkozó anyagát is” – magyarázza az elnök. Úgy véli, a Kárpát-medencei imanap arra is felhívja a figyelmet a gyülekezetekben, hogy az ima ereje óriási, amiben hinni kell. „Különösen a közösségben mondott ima ereje hatalmas, amit gyakorolni kell” – teszi hozzá.