Hitmélyítő esték a FRIGY-ben

Minden szemeszterben eljön a hitmélyítő esték időszaka a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) életében, és ez most sem történt másképp. Március 19-22. között került megrendezésre az esemény. Ez alkalommal az érzelmek voltak terítéken, hiszen minden este egy komoly élethelyzettel kellett szembenézniük a jelenlévőknek: a sikerrel, kudarccal, a csalódással és a tévedéssel.

Első este Nagy Szabolcs lelkipásztor szolgált a fiatalok között, s feszegette a siker és sikertelenség kérdéseit. Előadásában kitért arra, hogy a sikertelenség gyökere az istentelen életmódban keresendő, de az Úrral minden siker nélküli állapot áldássá formálódhat életünkben. Ezután a Tiszapéterfalván élő, amerikai származású Hoeksema Eric tett bizonyságot Istennel való kapcsolatáról, majd a Péterfalvai Református Líceum diákjaival együtt angol nyelven, énekszóban dicsőítettek az Urat.

A kudarcok boncolgatója Jakab Attila tiszteletes volt, aki a kedd esti alkalmon elmondta a fiataloknak, hogy a legcsodálatosabb befejezésekhez mindig kudarcokon át vezet az út, s meg kell próbálniuk Isten szemével látni élethelyzeteiket, mivel Krisztus minden ilyen nehézséget a javukra munkál. Az est bizonyságtevője, Samók Zsuzsanna, élete kudarcairól mesélve erősítette a fiatalokat, s buzdította az Isten követésére.

„A kísértő kihasználja a csalódások adta lehetőséget, hogy kitépjen Isten kezéből” – mondta Margitics János lelkipásztor, aki szerda este a csalódások témaköréről tartott előadást. Megerősítette a jelenlévőkben a tudatot, hogy Isten minden csalódásuk ellenére sem lép ki a képből, benne kell legyen bizodalmuk. Kiss Julianna tett bizonyságot ezen az estén, mesélt nehézségeiről, fejtegette életének csalódásait, azoknak tapasztalatait a jelenlévők épülésére.

A hitmélyítő záró alkalmon Szanyi György lelkipásztor hirdette az igét, a tévedések voltak terítéken. Jób könyve 6. részének 24-25. versét olvasta fel; az est üzenete: kell, hogy szembesítsenek tévedéseiddel, különbben elhiszed, hogy az úgy jó, s berendezkedsz egy olyan életre, ami tévedésekre épül. Az előadás után Papp Tamás tett bizonyságot élete nagy tévedéseiről.

A hitmélyítő esték nagyon áldásosak voltak, az alkalmakon a FRIGY Band zenélt, valamint minden a gyülekezet Konyhatündérek szolgálócsoportja szervírozott finomabbnál finomabb étkeket, hogy ne csak a lélek, de a test se maradjon táplálék nélkül.

Tóth Krisztina
Kárpátalja.ma