Hittantábor a bizalom jegyében

Napközis tábort szervezett a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség hittanosai számára augusztus 3-a és 7-e között a plébánia udvarán.

A 6-12 év közötti gyerekeket már reggeltől tartalmas program várta, melyet minden nap közös imádság vagy szentmise előzött meg.

A szervezők a bizalmat választották a hét témájául, mely közös alapja lett az előadásoknak, kézműves foglalkozásoknak, beszélgetéseknek és játékoknak. A gyerekek hallhattak és meg is fogalmazhatták gondolataikat arról, hogy miért fontos a bizalom az életben, miért fontos az Isten, embertársunk és az önmagunk felé irányuló bizalom.

A hét folyamán a résztvevők két alkalommal indultak el kirándulni. Kedden a Fehér Kereszthez sétáltak el közösen, csütörtökön pedig a nemrégiben felszentelt beregardói Szent Kinga templomhoz, ahol Molnár János beregszászi esperes-plébános bemutatta az épületet és védőszentjét.

Pénteken záróünnepséget szerveztek a gyerekek szülei számára, ahol előadták az ószövetségi József történetét. A színdarabra egész héten készültek a kisebbek és nagyobbak egyaránt, így sikerült kellemes meglepetést okozni a közönség számára.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma