Hogyan készül a kolliba, a görögkatolikusok nagyböjti eledele?

A főtt búzából és különböző édes gyümölcsökből – datolya, füge, mazsola, aszalt szilva és sárgabarack, méz, lekvár – készített ételt már az 5. században is fogyasztották azok a szerzetesek, akik böjt idején kenyeret sem voltak hajlandóak magukhoz venni.
A kolliba eredete a 4. századra nyúlik vissza, Szent Tivadar nagyvértanú tiszteletéhez kapcsolódik. Nagyböjt első szombatján Tiró Szent Tivadar nagyvértanú kollibával kapcsolatos csodájára emlékezik a görögkatolikus egyház. Hitehagyó Julianosz császár Nagy Konstantin fiától, Konstanstól átvette a birodalom irányítását, és Krisztustól elpártolva bálványimádásra adta a fejét. Ezután jelentős keresztényüldözés kezdődött. A császár nemcsak nyíltan, hanem alattomosan is igyekezett megakadályozni a keresztények számának gyarapodását azzal, hogy titokban szennyezte be őket. Ezért, miután megfigyelte, hogy a keresztények nagyböjt első hetében még a szokásosnál is jobban Istennek szentelik magukat, a város kormányzójának azt adta parancsba, hogy a szokás szerint árusított élelmiszert a köztérről vegyék el, és pogány állatáldozat vérével meghintett élelmet tegyenek a helyére, hogy azt vásárolják meg a keresztények, és a megtisztulásra törekedve is beszennyeződjenek.

Ekkor Tiró Szent Tivadarnak látomása volt, elment a város főpüspökéhez, Eudoxioszhoz, és ezeket mondta: „Kelj föl minél gyorsabban, s gyűjtsd össze Krisztus nyáját, és határozottan rendeld el, hogy senki semmit se vegyen a piacról, mert az istentelen császár ott mindent tisztátalanná tett az áldozati állatok vérével!” Zavarba jött, és megkérdezte: „De hogyan tehetnék meg azok, akiknek otthon semmijük nincsen, hogy nem vásárolnak a piacon kirakott áruból?” A szent erre azt mondta: „Kollibával csillapítsák éhségüket!” Azt viszont továbbra is kétségek gyötörték, mert nem tudta, hogy mi az. Miután megkérdezte, hogy egyáltalán mi is ez a kolliba, Szent Tivadar így felelt neki: „Főtt gabona” – mert az eukhaitáknál így szokás azt nevezni.

A hagyomány szerint nagyböjt első hetében pénteken, az Előszenteltek Liturgiájának végén áldja meg a pap a kollibát, amelyet azután közösen elfogyasztanak.

* * *

A kolliba elkészítése:

Hozzávalók: 1 kg búza, 40 dkg cukor, 40 dkg dió

Ízlés szerint: 2 kanál kakaó, mazsola, datolya, füge, dió, kesudió, amerikai mogyoró, aszalt gyümölcsök

A búzát alaposan megmossuk, majd vízben megfőzzük. Ha megfőtt, botmixerrel eldolgozzuk, de nem teljesen simára. Hozzáadjuk a cukrot, a diót, a mazsolát, a datolyát, a fügét, a diót, a kesudiót, az amerikai mogyorót és az egyéb aszalt gyümölcsöket. Egy edénybe tesszük, amiben a tetejét lesimítjuk, majd kekszmorzsával meghintjük, erre jön a kakaóréteg. Áldás előtt egy gyertyát is szúrhatunk bele.