Holnap is felkel a Nap − dr. Ortutay Elemérre emlékeztek Beregszászban

„Hozzátok fordulok, kedves barátaim, hogy majd… tíz-húsz-harminc év múlva tegyetek tanúságot, hogy szülőföldünkön, Kárpátalján voltak és éltek férfiak, akiknek fontosabb volt a becsületük, mint hitvány életük. S ezért hitüket, nemzetüket, meggyőződésüket áruba nem bocsátották.”− Száz éve született dr. Ortutay Elemér görögkatolikus hitvalló pap, teológiatanár, e sorok írója.

A Beregszászi Magyar Esperesi Kerület a 2016-os esztendőt Ortutay-emlékévvé nyilvánította, melynek jegyében számos programot szerveztek már eddig és valósítanak meg a jövőben is.

Februárban a Rákóczi-főiskolán megtartották a III. Kárpátaljai Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát, mely ettől az évtől dr. Ortutay Elemér nevét viseli, ahogy a 2015 szeptemberében megalakult beregszászi görögkatolikus szakkollégium is.

A teológus születésnapján, június 2-án pedig Beregszászban gyűltek össze az egykori hívek, a pályatársak és az új nemzedék képviselői, hogy a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium falán elhelyezett Ortutay-emléktábla előtt leróják kegyeletüket.

A megemlékezés a beregszászi görögkatolikus templomban végzett szent liturgiával kezdődött, amelyen Demkó Ferenc esperes, Ortutay Elemér egykori tanítványa mondott szentbeszédet. Szavaival az olimpiai láng hordozójához hasonlította paptársát, aki a kommunista érában is megőrizte és tovább adta azt a lángot, amelyet a Jóisten néhány száz évvel ezelőtt a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyében meggyújtott.

ortutay_emlektabla

A szertartást követően a magyar gimnázium udvarán folytatódott a rendezvény, amelyen először az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémia papnövendékeinek kórusa énekelt.

Ezt követően Ortutay Elemér egykori tanítványa, majd pályatársa, Szabó Konstantin, az ungvári görögkatolikus szeminárium prefektusa idézte fel mestere emlékét. Ahogy elmondta, számtalan gondolatot, cselekedetet őriz magában róla, s ezeket igyekszik tovább adni saját tanítványainak. Hangsúlyozta, hogy Ortutay Elemér hiteles ember volt, aki nem engedett az elveiből, s aki semmilyen körülmények között sem alkudott meg.

Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektora egy Martin Luther Kingtől vett idézettel kezdte beszédét: „Az ember végső mércéje nem az, hogy hol áll kényelem és komfort közepette, hanem az, hogy hol áll kihívás, és küzdés közepette”. Ortutay Elemér a hitben való kitartásban és hűségben olyan magasra tette a mércét, amelyet talán mi sohasem érhetünk el – mondta a rektor asszony.

A továbbiakban Beregszász polgármestere, Babják Zoltán arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Kárpátalján kevés olyan honfitárs van, akiről annyi helyen megemlékeznének, mint Ortutay Elemérről: Huszt, Kövesliget, Beregszász és Ungvár lakói egyaránt tisztelik és őrzik a hitvalló pap emlékét.

Arra is kitért, hogy jó kezdeményezésnek tartja, hogy egy kötetben gyűjtsék össze mindazt, amit Ortutay Elemér hátrahagyott.

ortutay_elemer_01

A beszédek sorát Marosi István, a Rákóczi-főiskolán működő görögkatolikus lelkészség, a GörögKör vezetője zárta. A múlt és a jelen után ő arra a jövőre hívta fel a figyelmet, amelyben tovább él Ortutay Elemér szellemi hagyatéka. Beszámolt a Rákóczi-főiskola és a Nyíregyházi Szent Atanáz Hittudományi Főiskola közös szervezésében, szeptembertől induló hittanár-képzésről, a harmadik éve megrendezett Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciáról, valamint az egy éve működő, s ígéretes jövő előtt álló Ortutay-szakkollégium munkájáról.

A szóbeli megemlékezések után a jelenlévő családtagok, a világi és egyházi méltóságok, valamint a görögkatolikus hívek megkoszorúzták Ortutay Elemér 2007-ben felállított emléktábláját, miközben a papnövendékek kórusa énekelt.

A megemlékezés szeretetlakomával ért véget, amelyen Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, valamint Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke mondott pohárköszöntőt.

Dr. Ortutay Elemér életútja itt olvasható el.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma