János napi búcsút tartott a muzsalyi görögkatolikus közösség

Keresztelő Szent János születésének napján tartja minden évben búcsúünnepét a nagymuzsalyi görögkatolikus közösség.

Idén június 24-e vasárnapra esett, ami szép számmal emelte a Szent Liturgián résztvevők számát. A közel 200 görögkatolikus hívő római katolikus testvéreikkel közösen használja a templomot, mely 2001 óta áll a rendelkezésükre.
A mostani ünnepen a jelenlegi lelkész, Lődár Jenő atya mellett részt vett a szertartáson Demkó Ferenc, csomai, Marosi István, nagybégányi, Csirpák József, salánki lelkészek is, valamint Pősze Sándor papnövendék.
A szentbeszédet Csirpák József atya mondta el. A Liturgia végén a hívek éltették XVI. Benedek pápát, Milán püspököt, a „Magyar Hazát”, majd Lődár atya mondott köszönetet az ünnep megszervezésében segédkezőknek. A jeles eseményt miroválás és antidórosztás (‘viszontajándék’) zárta. A muzsalyi hívek nagy szeretettel vendégelték meg a Borzsováról, Mezőgecséből, Csomáról érkezett résztvevőket.
A papcsaládok számára Pősze Tibor és családja készített igen finom ebédet, amit még kedvességük is fokozott.
Bár a búcsúk jelentősége csökkent az elmúlt években, akad még rá példa – mint ez a nap-, hogyan lehet méltóan megtartani ünnepeinket. Adja Isten, hogy a nagymuzsalyi hívek jövőre is ilyen szép búcsúünnepet tudjanak tartani!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma