Karantén alatt is nyitva maradnak az ortodox templomok

Nem zárnak be az ukrán ortodox egyház templomai – írta a munkácsi ukrán ortodox egyház honlapja március 25-én.

Antonij püspök a Szent Zsinatra hivatkozva azt nyilatkozta az Inter tévécsatorna reggeli műsorában, hogy az egyházi élet azért folyik ugyanúgy a mostani időszakban is, mert az emberek Krisztushoz az úrvacsora által kerülhetnek a legközelebb, így a híveknek továbbra is lehetőségük marad hitéletük megélésére.

A metropolita kijelentette, hogy ez alapelv az ukrán ortodox egyházban, mert a templomban a híveknek lehetőségük van arra, hogy meggyógyuljanak „mind a szellemi, mind a fizikai betegségektől”. Megjegyezte: egy hithű ortodox számára elképzelhetetlen a kereszténység megélése templom nélkül.

Az egyházfő elmondta, hogy amennyire csak lehetséges, megvédik magukat és a híveket. „Ha valaki beteg, tartózkodjon a templom látogatásától, ha a betegsége súlyosbodik, forduljon orvoshoz, a papnak pedig ez idő alatt lelki támaszt kell nyújtania a híveknek az orvosi követelmények betartása mellett” – jelentette ki.

Kifejtette, hogy a templomokban nagyobb figyelmet fordítanak a higiéniára többszöri szellőztetéssel és az ikonok gyakori tisztításával. Hozzátette: ezeket az intézkedéseket természetesen mindig követik.

A metropolita hangsúlyozta: az egyházi alkalmakon odafigyelnek arra, hogy a zárt térben ne tartózkodjon több ember a megengedettnél, de emellett minden hívő részesüljön a szentségekben.

A püspök kiemelte a pánik leküzdésének fontosságát. „Minden óvintézkedést megtéve bíznunk kell az Úrban, a Teremtőnkben. Az Úr nem enged többet, mint amit egy ember elviselhet” – érvelt Antonij püspök.

Kárpátalja.ma