Kárpátaljai katolikus családok találkoztak a nemzeti összetartozás napján

A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében rendezték meg a III. Kárpátaljai Magyar Katolikus Családi Napot a helyi római katolikus templom udvarán június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. Közel ötszázan gyűltek össze a templom mögötti Pásztor Ferenc Közösségi Ház területén. A szervezők évről évre szeretnék felhívni a figyelmet a család intézményének fontosságára, és buzdítani a házaspárokat a gyermekvállalásra. Emellett a családi nap lehetőséget biztosított a Kárpátalja különböző pontjairól – Visk, Bótrágy, Munkács, Mezőkaszony, Tiszaújlak, Oroszi, Bene – érkező családoknak a tapasztalatok megosztására, egymás megsegítésére, építő eszmecserére.
Az alkalmon Kacsó András, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány elnöke a hit megtartó erejéről beszélt a családban. Őt követte Popovicsné Palojtay Márta munkácsi mentálhigiénés szakember, aki a családban betöltött szerepeket vázolta, azt, hogy mitől érzik jól magukat a családtagok. Az előadások utáni kiscsoportos beszélgetések erőt és megerősítést adtak a házaspároknak a kitartásban, megoszthatták egymással a hasonló problémáikat, tanácsokat kaphattak, és láthatták, hogy nincsenek egyedül.
Az esemény hivatalos megnyitóján házigazdaként köszöntőt mondott Molnár János esperes-plébános és Gara Katalin Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja. Fejes Norbert elhozta az egybegyűlteknek Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének üdvözlő szavait. Elmondta, az intézet azért vállalt részt a családi nap támogatásában, mert az egyház és a család összetartó ereje két olyan fontos tényező, sarokpont, melyek elengedhetetlenek a kárpátaljai magyarság megmaradásához. Végezetül Bendik Veronika Babják Zoltán polgármester üzenetét tolmácsolta.
Az alkalmon minden korosztályt igyekeztek megcélozni a szervezők. A legkisebbeket bábszínházzal és óvodásoknak szóló táncos foglalkozással várták, a kisiskolások kipróbálhatták a kötélpályát, az íjászkodást és az ügyességi népi fajátékokat, valamint kincset kereshettek. A tiniket sportverseny és csoportfoglalkozás várta. A finom ebéd elfogyasztása után a fafaragás, babakészítés, gyöngyfűzés, csuhézás és agyagozás mesterségével ismerkedhettek kicsik és nagyok. Megnyílt a trambulin, a toronytúra. A nap folyamán a beregszászi Szent Anna Karitász sátránál a ruhavásár bevételéből a rászorulókat támogathatták. Kegytárgybolt is üzemelt, ahol énekes- és imakönyveket, illetve különféle tárgyakat vásárolhattak az odalátogatók.
Délután a nagyberegi teremkerékpárosok tartottak bemutatót. Lélegzetelállító biciklis mutatványaikkal odavonzották a kíváncsi tekinteteket. A nap egyik fénypontja a Szárnyas Sárkány Gólyalábas Társulat volt, akik már a látványukkal is nagy szenzációt keltettek a nézők körében. Műsorukba bevontak idősebbeket és fiatalokat is, átbújtatták vagy épp az égbe emelték a vállalkozó szellemű jelentkezőket. Parádézásuk nemcsak a gyerekek, de a felnőttek arcára is mosolyt csalt. A délutánt a Misztrál együttes koncertje zárta, akik nagy örömmel érkeztek Kárpátaljára. Elmondták, hogy különleges volt számukra ez az alkalom, hiszen külhoni területen még nem játszottak június 4-én. A koncert közben, 15:30-kor elhallgatott az ének és a zene, megkondultak a harangok a trianoni diktátumra emlékezve. A Misztrál dalai, a koncert hangulata felemelő zenei és lelki élményt adott a közönség számára. Ebben a lelkületben kezdődött a szentmise Majnek Antal megyéspüspök vezetésével.
Az eseményt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is támogatta.

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma