Keresztszentelés Kisbégányban

Épülő templomuk tornyára helyezték fel az ünnepélyes keretek között megszentelt hármas keresztet szeptember 27-én a kisbégányi görögkatolikusok.
Az alapvetően református többségű községben az elmúlt évtizedekben megnőtt a görögkatolikus vallásúak száma, akik főként házasságkötések révén kerültek a településre.
A hívek 2007-ig a nagybégányi templomot látogatták, majd a helyi parókus vezetésével a kisbégányi iskolában végezték a szertartásokat.
2009-ben hivatalosan is bejegyezték a Kisbégányi Görögkatolikus Egyházközséget.
Tavaly nyáron egy Kisbégányból elszármazott görögkatolikus vállalkozó kezdeményezésére és anyagi támogatásából templomépítésbe kezdett a közösség. Egy év alatt sikerült felépíteni a templomot, melynek tornyára vasárnap délután felkerült a hármas kereszt is. A hívek a templom előtt, az utcán álltak, miközben Demkó Ferenc, a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület esperese, Levcsenkó Róbert beregdédai parókus, helyettes esperes és Marosi István helyi parókus megszentelték a keresztet és azt az alapkövet, amelyet a szokásoktól kissé eltérve, utólag fognak beépíteni a templom alapzatába. A terméskő érdekessége – ahogy azt Marosi István megfogalmazta –, hogy a tavalyi év során felújított több mint 100 éves nagybégányi templom fundamentumából származik, s mintegy folytonosságként ezentúl a kisbégányi hívek imádkozását „hallhatja”.
A szentelést követően a hívek énekszója mellett emelkedett magasba a kereszt egy daru segítségével, hogy utat mutasson a templom felé, s hirdesse a görögkatolikusok jelenlétét a községben.
Demkó Ferenc a magvető által elszórt, s a jó földbe esett magvakhoz hasonlította a kisbégányi görögkatolikusokat, akik az évek során kicsiny magvakból terméssé értek.
A vasárnapi ünnepséggel még nem fejeződtek be a munkálatok. Az épület külső és belső vakolása, a nyílászárok behelyezése és a templom felszerelése még hátravan. Ha továbbra is ilyen kitartóan, hittel építik a hívek Isten házát, hamarosan már nemcsak az utcán, hanem a templomban is megszólalhat az énekük.
A kisbégányi templom búcsúünnepe a Tamás apostolról nevezett vasárnap, azaz a húsvétot követő első vasárnap lesz.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma