Keresztyén konferencia Munkácson: Küldetésünk katasztrófahelyzetekben

Keresztyén munkatársak, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) lelkipásztorai, presbiterei, diakónusai és missziós munkatársai számára szerveztek konferenciát Munkácson az elmúlt hétvégén Küldetésünk katasztrófahelyzetekben címmel. A rendezvény nem titkolt célja az volt, kifejezetten a jelenlegi kelet-ukrajnai helyzetre készítse fel református gyülekezeteink vezetőit és tagjait a Magyar Református Szeretetszolgát munkatársainak vezetésével.

A családias hangulatú rendezvényen a Munkácsi Református Gyülekezet lelkipásztorai, Taracközi Gerzson és Taracköziné Nemes Mónika köszöntötte a megjelenteket, majd Zsukovszky Miklós, a Beregi Egyházmegye esperese Fülöp és az etióp kincstárnok (ApCsel 8, 26-39) történetét magyarázva kiemelte, az etióp kincstárnok a kereső ember, akinek bár első ránézésre mindene megvan az életében, a valóságban mégis hiányérzet van a lelkében, ezért indul el zarándokútjára. Ő az, aki öntudatlanul is felismeri azt az örök igazságot, hogy az embernek az Istennél kell keresni a megoldást problémáira, ezért Isten igéjét kutatta. A történet másik szereplőjének, Fülöpnek is tennie kellett, amire az Úr felszólította. Az egymásra találásuk a bajba jutott ember találkozása Isten igéjével. Fülöp Isten eszköze arra, hogy a kereső ember megtalálja Istent, aki aztán képes továbblépni, folytatva küldetését.
A nyitó áhítatot a KRISZ együttes énekszolgálata követte, majd a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke Pál Sándor köszöntötte a jelenlévőket, aki három gondolatot osztott meg a hallgatókkal: először, hogy mindannyiuknak megvan a feladata, másodszor, hogy a világ ereje felett Isten ereje a megtartó, végül pedig, hogy mindenkinek meg kell tanulnia mindenért örömmel hálát adni.
A nap három előadásának témája a gyakorlati és lelki segítségnyújtás témakörei köré épültek. Osgyán Dániel, az MRSZ vészhelyzet-kezelési igazgatója a gyakorlati oldalról, Sajtos Szilárd, az MRSZ munkatársa, tábori lelkész pedig a lelki oldalát világította meg ennek a nagyon összetett problémának.
A konferencia záróakkordjaként Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke Eszter könyvét idézve emlékeztette a részvevőket: Isten népe a legnehezebb és legkilátástalanabb helyzetben is számíthat Urának, a Királyok Királyának segítségére és szabadítására. Erre a biztatásra van leginkább szüksége a mai kárpátaljai magyarságnak is.

Harsányi Andrea