Két keréken Kárpátalján

A Kárpátaljai Sion Rádió szervezésében, a Beregszászi Református Egyház és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szövetség támogatásával ötödik alkalommal került sor kerékpártúrára. Ebben az évben az Uzsoki-hágóig tekertek el a vállalkozó kedvű résztvevők. 370 km – 5 nap alatt – két keréken, szép teljesítmény, ugye?!

A kerékpártúra célja a fizikai erőnlét próbára tétele mellett az, hogy ebben az öt napban a résztvevők kicsit közelebb kerüljenek Istenhez, elgondolkodjanak a teremtés csodáin a Kárpátok mesébe illő vidékeit látva. Ezt a lelki elmélyülést szolgálták a naponta megtartott áhítatok, melyekről Szanyi György tiszteletes, a KRISZ elnöke gondoskodott. És hogy mire jó még az, hogy napsütésben, esőben, hegyen, völgyön, dombokon, lejtőkön át tekerünk napi több órán át? Nem könyvekből vagy a televízióból, busz-, vonat- vagy autóablakból, hanem személyes tapasztalatok által, a Kárpátok bérceit két keréken meghódítva ismerjük meg jobban saját szülőföldünket.

A 15 fős csapat június 27-én indult Beregszászból. Az első nap végállomása Ungvár volt. A második napon Perecsenyt, Nagybereznát is érintve egészen Csontosig jutottak el a túrázók. Igazi hegyi levegőn folytatódott a biciklizés a harmadik napon az Uzsoki-hágóig. A túra negyedik napjának célja Szolyva városa volt, az utolsó napon pedig Szolyváról Munkácson át érkezett vissza a csapat Beregszászba. A túra útvonala érintette a nevickei várromot, az Árpád-vonal egyik szakaszát, a Szolyvai Emlékparkot és a beregszentmiklósi várat. Ezeken a helyeken nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút helyeztek el a kerékpározók.

A Sion Rádió jövőre is tervezi a kerékpártúra megszervezését, akkor talán már erdélyi tájakat is bebarangolunk.

Kiss Júlia

A kép korábbi felvétel!

reformatus.com.ua