Kiskörzeti csendesdélután Benében

Erősödjetek meg az Úrban!
A Beregi Református Egyházmegye missziós bizottsága rendszeresen szervez kiskörzeti csendesnapot, ahol a közeli gyülekezetek találkozhatnak egymással, Isten igéje mellett s egymás hite által erősödhetnek.


Az elmúlt vasárnap Bene adott otthont az alkalomnak. A vendégeket Orbán Sándor helyi lelkész, illetve Szanyi György, a megyei missziós bizottság nevében köszöntötte.
Sápi Zsolt badalói lelkész Pál apostol efézusiakhoz írott levelének (6, 10-12) alapján tartott áhítatában az Úrban való megerősödés fontosságára hívta fel a figyelmet, amihez, mint mondta, fel kell öltenünk Isten fegyverzetét, miután levetettük a sajátunkat. Baksa Zsolt, Nagymuzsaly és Kuklya lelkésze előadásában (az Ef 6, 13-17 alapján) hangsúlyozta: mindannyiunknak és állandóan harcolnunk kell a lelkekért – családtagjainkért, gyülekezetünkért, a lelkészért stb. – , az Ige tisztaságáért. Ehhez pedig magunkra kell ölteni Isten fegyverzetét: az igazlelkűség övét, az igazság mellvasát, a békesség saruját, az üdvösség sisakját, a lélek kardját. Igazmondással, tisztességgel, becsületességgel, újjászületett lelkülettel kell hirdetnünk a békesség evangéliumát mindenkor. Esélytelen a harcban, aki nem erős Isten hitében, így hát „erősödjetek meg az Úrban!”, mondta az előadó.
Aki nem veszi fel a harcot az ellenséggel szemben, az megadja magát. De Krisztus gyermekei nem adhatják meg magukat, hangsúlyozta evangelizációjában Menyhárt István mezővári beosztott lelkész, aki arra is figyelmeztetett, hogy imádság nélkül nem lehet győzni. Imádkozzatok Lélek által, hálával, bűnvallással és könyörgéssel, mondta.
A perselypénzzel ezúttal a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezetet (FRIGY) és az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezetet (UREGY) támogatták a résztvevők. A két ifjúsági gyülekezetet Szanyi György lelkész ismertette, nagyra értékelve az azokban folyó hiterősítő és -mélyítő, evangelizációs munkát.
A csendesdélutánt lezáró szeretetvendégségen lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésekre, barátkozásra is.
Marton Erzsébet
Forrás: refua.tirek.hu