Koncert a templomban

A kígyósi református templomban lépett fel szep­tember 1-jén, vasárnap az Újbátyúi-Bátyúi Református Vegyes Kar.

Ember Orsolya, a vegyes kar karnagya, a délutáni áhítat kezdetén röviden bemutatta az együttest, mely 2010 őszén alakult újjá és a jelenlegi felállásban 15 tagja van. Repertoárjuk skálája széles, hisz a klasszikus zenétől kezdve az ifjúsági énekeken át a magyarságtudat erősítését szolgáló énekekig terjed, így minden alkalmon odaillő énekekkel tudnak szolgálni. A vegyes kar minden évben rendszeresen ott van a Kárpátaljai Kerületi Énekkarok Találkozóján, valamint Szlovákiában az ungi egyházmegyei kórustalálkozón is. Az énekkar hangszeres kísérettel is kiegészül, mivel néhány kórustag a hangszerismeretével is hozzájárul az énekkar működéséhez.

A bemutatkozást követően igehirdetésre került sor, majd következett a koncert.

A fellépést követően a presbitérium nevében Vass Ottó, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke egy kígyósi szőttessel ajándékozta meg az együttest.

A délutáni alkalom szeretetvendégséggel ért véget. A vegyes kar fellépése Schmitt Pál, Magyarország volt elnöke adományának köszönhetően valósult meg.

iron
Kárpátalja hetilap