Krakkó érseke imára szólította fel a zarándokokat a terrortámadások áldozataiért

A terrortámadások áldozataiért, köztük a keddi normandiai templomi késelés során meggyilkolt lelkészért szóló imára hívta fel az Ifjúsági Világtalálkozó kedd esti nyitómiséje résztvevőit Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek.

Az egyházi méltóság, aki II. János Pál pápa személyi titkára volt, a krakkói Blonia-mezőn mutatta be a Ferenc pápa lengyelországi zarándoklatával összekötött, hatnapos 14. katolikus Ifjúsági Világtalálkozót (IVT) megnyitó szabadtéri misét, amelyen mintegy kétszázezer fiatal gyűlt össze.
A bíboros hat világnyelven mondott üdvözletet, ezt a fiatalok nagy tapssal fogadták. „Az összes kontinensről, az összes országból jöttetek ide, a Föld keleti és nyugati, északi és déli részéről egyaránt” – üdvözölte Dziwisz bíboros a sokszínű tömeget.
„Sokfélék a vágyaitok, sok nyelven beszéltek, mától kezdve azonban az evangélium nyelvén szólítjuk meg egymást” – mondta, hozzátéve, hogy ez a szeretet, a testvériség, a szolidaritás és a béke nyelve.
„Békében akarunk élni, nyugtalan világunk békéjéért imádkozunk, hogy szűnjön meg az erőszak és az igazságtalanság” – hangsúlyozta a bíboros, felszólítva a jelenlévőket az utóbbi időben végrehajtott terrortámadások összes áldozatáért szóló imára. „Különösen azért a lelkészért imádkozunk – folytatta Dziwisz érsek -, aki ma gyilkosság áldozata lett, mégpedig az eucharisztia bemutatása közben.”
Később, a szentmise alatt mondott prédikációban a bíboros rámutatott: a fiatal zarándokok között vannak, akik háborúk és konfliktusok sújtotta országokból érkeztek, olyan térségekből, ahol a gyermekek éhen halnak, ahol kegyetlen módon üldözik a keresztényeket, illetve ahol „a vak terrorizmus uralkodik”.
Elmondta: a fiatal zarándokok „emberibb, testvéribb, szolidárisabb” világra vágynak. Jézusra, az isteni irgalmasságra támaszkodva „a mai világ kihívásaira válaszolhatnak”. Az ember „a hit és a hitetlenség, a jó és a rossz, a szeretet és a szeretet megtagadása között választ” – húzta alá Krakkó érseke.
A Ferenc pápa szerdán kezdődő lengyelországi zarándoklatával összekötött, mintegy ezer püspök és több mint tízezer pap részvételével is szervezett IVT-re előzetesen több mint 356 ezer zarándok regisztrált a világ 187 országából. A katolikus egyházfő által meghirdetett Irgalmasság Szentévébe illeszkedő, a „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” mottóval rendezett programsorozat hét végi csúcseseményeire: a Krakkó melletti Brzegiben létesített, Irgalmasság Kampuszának elnevezett mezőn szombaton kezdődő éjjeli virrasztásra és a vasárnapi szabadtéri pápai szentmisére mintegy 1,5 millió résztvevőt várnak.
Kámán Veronika, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottságának munkatársa az MTI-nek elmondta: az ő rendszerükön keresztül 3800 magyar fiatal – köztük határon túliak is – regisztrált és utazott ki a találkozóra. Hozzátette: vannak fiatalok, akik gyalogos zarándokként, mások kerékpáron érkeztek Krakkóba, az egyik kerékpáros csoportot Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezette. A találkozón nyolc magyar püspök vesz részt, köztük Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita. A püspökök délelőttönként előadásokat tartanak és beszélgetéseken vesznek részt a magyar fiatalok lakhelyén, Krakkóban és egy ahhoz közeli kisvárosban, Brzeskóban.