KRISZ hét Balazséron 2012

A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) neve mára szűkebb hazánk legtöbb fiatalja számára ismerősen cseng, legyen bár református vagy más felekezethez tartozó. Köszönhető ez annak, hogy az elmúlt 10 év során egyre több, és egyre színesebb programot rendeztek a szervezet lelkészei és munkatársai. Csak néhányat hadd említsünk meg ezek közül: Lendület – évente egyszer megvalósuló egyházkerületi szintű ifjúsági találkozó; megyei csendesnapok – minden ősszel egyházmegyénként megrendezésre kerülő ifjúsági csendesnapok; Ádám – Éva konferencia – egynapos konferencia 16 éven felüli fiúknak és lányoknak; év eleji imahét, és még sok-sok különféle alkalom, melyek mind a fiatalok épülését, közösségre, és elsősorban Istenre találását segítik. Ám minden program közül a legnagyobb érdeklődés és várakozás az ún. KRISZ heteket övezi, melyekre nyaranta kerül sor Aklihegyen, Balazséron és Ráton egyidejűleg. Nem volt ez másképp idén sem, így cikkünkkel most a balazséri hétbe szeretnénk némi bepillantást nyújtani.

krisz.het.2012.2
Sipos József
A július 29 – augusztus 4. között lebonyolított tábor témája az „Újratervezés” volt. A napok rövid, közös áhítatokkal indultak, melyeket többnyire teológusok tartottak, bemutatva a különböző keresztyénség típusokat: akad gazdag ifjú féle „továbbállós”, Dávid és Betsabé típusú „botladozós”, Nikodémusi „értetlenkedő”, Anániás és Safira mintáját idéző „anyagias” és Timóteusi „szolgáló” keresztyénség. Ezután a délelőtti előadások következtek, melyeken az előadók (lelkészek és a KRISZ munkatársai) a hét témáját, az újratervezést járták körbe: kell-e valamit újratervezni?; újratervezés a párkapcsolatban; honnan van a pénz, és hová megy a pénz?; újratervezés az egyházban; a szolgálat újratervezése. A délutáni program részeként sport, kollektív játékok, szabad program, filmklub és előadások várták a fiatalokat. S hogy utóbbiak ne törpüljenek hangzatos szólamokká, hanem valóban gondolkodásra (és cselekvésre) bírják a résztvevőket, mindenkinek részt kellett vennie valamilyen szabadon választható műhelymunkában. Ez lehetett pantomim, színdarab, dalszerzés, videó, riport, fotóriport, eszperente, modern mese, színdarab stb. Esténként Kacsó Géza lelkipásztor evangelizált Dániel könyve alapján, majd az esti szabadidős programok következtek: a Reménység együttes szolgálata, filmklub (Életrevalók), dicsőítés a Balazséri KRISZ Camp Band 2012 vezetésével, az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet (UREGY) elgondolkodtató színháza.
krisz.het.2012.1Az idei tábor abból a szempontból is különlegesnek bizonyult, hogy vezetője, Sipos József tiszaújlaki lelkipásztor jubilált, hiszen kereken 10 éve vezet KRISZ heteket, s ebből az alkalomból ünneplésre hívta a táborlakókat: gyönyörű – és finom – torta, táncház a Kokas banda közreműködésével és tűzijáték színesítette csütörtök este a programot. A tiszteletes azt is elmondta, hogy a következő évtől átadja a stafétát, s így jövőre már valaki más fogja vezetni a balazséri KRISZ heteket.
A tábor hangulatát emelte még a szerda esti tábortűz is, amely ugyan már hagyományos programnak számít, idén mégis különleges emlékkel ajándékozta meg a jelenlévőket. A tábortűz elengedhetetlen kellékei, a cserkészjátékok és énekszó mellett egy fiatal pár boldogságának is szemtanúi lehettek a résztvevők, ugyanis az egyik bátor fiatalember ezt az alkalmat választotta arra, hogy kedvesét meglepve megkérje annak kezét. Gondolom, nem kell részleteznem a kedves Olvasónak a leányzó e romantikus lépésre adott válaszát…
A változatos, néha elgondolkodtató, néha nevetésre, néha pedig sírásra késztető hét összekovácsolta a résztvevőket és sokak szívében megszületett a döntés: újratervezik életüket, méghozzá nem egyedül, hanem Jézussal a szívükben. Adja Isten, hogy így legyen, s jövőre ismét találkozhassanak a fiatalok a méltán híressé vált KRISZ heteken.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma