Leköszönő istentisztelet Jánosiban

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája…” (II.Timóteus 4,7)

Véget ért egy korszak a Makkosjánosi Református Egyházközség életében. Harminckét év szolgálat után nyugdíjba vonult a gyülekezet lelkipásztora, vitéz Pocsai Vince. Október 9-én őt búcsúztatták a vasárnapi istentisztelet keretében.
Az istentisztelet kezdetén Egressy Miklós helyi görögkatolikus parochus köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte: a 16 évnyi közös szolgálat során soha nem volt konfliktus a két felekezet között, hiszen nem azt vették figyelembe, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköti a két gyülekezetet. Reményét fejezte ki, hogy a jó kapcsolat és a közös munka továbbra is megmarad a két felezet között.
Igét maga Pocsai Vince hirdetett, aki elmondta: 1984. augusztus 4-től irányítja a jánosi gyülekezetet. Ez alatt az idő alatt az örömök mellett sok nehézséggel is szembe kellett nézniük, de Isten kinyújtott keze mindig is megsegítette a közösséget. Az ő nyugdíjba vonulásával azonban nem áll meg az élet, a gyülekezetnek továbbra is épülni és gyarapodnia kell Isten kegyelmében.
Köszöntőt mondott Nagy Kálmán, Jánosi testvérgyülekezetének, Kunhegyesnek a lelkipásztora. A tiszteletes emlékezetett a nehéz időkre, ahol problémák között is megtapasztalhatták Isten áldását, valamint kiemelte a szolgálat fontosságát is.
A jánosiak nevében ifj. Hadnagy István, a gyülekezet gondnoka köszöntötte a nyugdíjba vonuló lelkészt. Köszönetét fejezte ki azért a felelősségteljes és önzetlen munkájáért, amit a közösségért tett. Emlékeztetett: Vince tiszteletes és családja mindig szívesen látott vendég közösségünkben.
A Jánosi Református Egyházközség lelkészi teendőit ezentúl Balázs Antal segédlelkész látja el. A kinevezett lelkipásztor megköszönte elődje szorgalmas munkáját, s megjegyezte, hogy „van mit átvenni és továbbvinni.”
A rendhagyó istentisztelet szeretetvendégséggel ért véget.

Keresztyén Gabriella
Kárpátalja.ma