Lezárták a Szent Márton jubileumi évet az egyházmegyében

A szokásosnál is nagyobb ünnepség színhelye volt november 11-én a munkácsi Szent Márton székesegyház: idén nem csak az egyházmegyei búcsút ünnepeltük ezen a napon, hanem ekkor került sor a Szent Márton jubileumi év lezárására, valamint a templom kertjében nemrég felállított Szent Márton-szobor megáldására is, mely Matl Péter szobrászművész alkotása. Az ünnepi szentmise egy részét közvetítette a magyarországi és a kijevi Mária Rádió, a YouTube-on pedig teljes hosszában követhető volt az élő közvetítés.

A templomot zsúfolásig megtöltötték az egyházmegye minden tájáról érkező hívek, egyházmegyénk papjai és vendég papok, valamint a nálunk működő nővérek is. A szentmise elején Snep Román munkácsi plébános köszöntötte a megjelenteket: Mieczysław Mokrzycki lembergi érseket, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, a szentmise főcelebránsát; Nil Luscsák munkácsi görögkatolikus segédpüspököt, Soltész Miklós és Latorcai Csaba államtitkárokat, a magyar minisztériumok többi képviselőjét, az Ukrajnában szolgálatot teljesítő főkonzulokat, Andrij Baloga polgármestert, Nuszer Ernő képviselőt, valamennyi állami képviselőt és minden jelenlévő hívőt és zarándokot.

Mieczysław Mokrzycki érsek prédikációjában nem csak a Szent Márton jubileumi évről, hanem az ukrajnai egyház újjáéledésének 25. évfordulójáról is megemlékezett, és hálát adott mindazokért, akik az egyház újjáéledésének segítői voltak: a környező országokból érkező papokért, szerzetesekért és szerzetesnőkért és a hazai hivatásokért. Hálát adott azokért a hívekért is, akik a nehéz időkben az üldöztetés dacára megőrizték és továbbadták hitüket.
Az érsek II. János Pál pápa ukrajnai látogatásának 15. évfordulóját is felidézte, s beszédét a szent pápa Kijevben elmondott szavainak elismétlésével fejezte be: II. János Pál annak idején a papságtól azt kérte, szolgálják és vezessék a népet, a fiataloktól, hogy ne veszítsék el reményüket és lelkesedésüket, a szülőktől, hogy adjanak gyermekeiknek méltó példát, és szeretettel neveljék őket. „Ez az ő végrendelete számunkra” – fogalmazott az érsek.

A szentmise végén felolvasták Claudio Gugerotti nuncius köszöntőlevelét is, aki Ferenc pápa nevében áldását küldte a jelenlévőknek.

Ezek után Majnek Antal püspök átadta az általa néhány éve alapított Szent Márton Palástja-díjakat: a Pro fide érmet a mezőkaszonyi egyháztanács-elnök, a 26 éve hitoktató Katkó Erzsébet, a Pro caritate érmet Gór József, a viski karitász vezetője vehette át, aki 1994 óta vesz részt a karitász munkájában, nagy segítséget nyújtott az árvizek alatt, és nagy szerepe van a cigánymisszió létrehozásában és működtetésében.

A szentmise végén Antal püspök atya örömmel tette szóvá: most először történt, hogy a Mária Rádión keresztül Szent Márton kötötte össze Magyarországot Ukrajnával, mintegy hidat építve a kettő között. „Ilyen még nem volt” – mondta örömmel. Megemlítette, hogy a jubileumi évben Szent Márton ereklyéje végigzarándokolta egyházmegyénk templomait; most visszatért ide a székesegyházba, s továbbra is kérhetjük az ő közbenjárását.

Egyházmegyénk székesegyháza ezen a napon még egy ereklyével lett gazdagabb: Mieczysław Mokrzycki érsek, aki korábban II. János Pál pápa magántitkára volt, a szent pápa egyik miseruhájában mutatta be a szentmisét, melyet a végén ünnepélyesen Majnek Antal püspöknek ajándékozott. Ezentúl ezen a miseruhán keresztül még inkább fogjuk érezni a szent pápa jelenlétét, akinek 15 évvel ezelőtti lembergi és kijevi szentmiséjén számos kárpátaljai is részt vett.

Az érsek atya a szentmise végén áldást adott a Szent Márton ereklyével, majd elénekeltük a pápai himnuszt – ha nem is ezer nyelven, de egyszerre 3-4 nyelven biztosan. A szentmise könyörgéseit is több nyelven – magyarul, ukránul, szlovákul, németül – olvasták fel, maga a szentmise latinul, magyarul és ukránul volt.

Ezután a jelenlévők kivonultak a székesegyház udvarára, ahol Majnek Antal püspök megáldotta a nemrég felállított Szent Márton-szobrot. A szentmise végén és ekkor is köszönetet mondott Matl Péter szobrászművésznek az ihletett munkáért: a gyönyörű Szent Márton-szobor elkészítéséért. A szobor megáldása után beszédet mondott még Dr. Latorcai Csaba miniszterelnökségi helyettes államtitkár, aki kiemelte: Magyarország támogatására számíthatnak Kárpátalján, a magyarok is és a más nemzetiségűek is. Éppen azért örülnek, hogy támogathatták azt a kezdeményezést, hogy a rászorulók nagy pártfogójának, Szent Mártonnak végre méltó szobrot állíthassanak a székesegyház kertjében.

A számos zarándokot agapéval várták a munkácsi hívek. A sok esős nap közben igazi ajándék volt, hogy a szentmise kezdete előtt pár perccel kisütött a nap.

Szent Márton püspök nemcsak székesegyházunk és egyházmegyénk védőszentje, hanem Munkács városáé is. November 11-ének délutánján ökumenikus imával kezdődött a város háromnapos ünnepségsorozata számos iskolás gyermek és érdeklődő felnőtt részvételével. A sétálóutcában az egyházak képviselői – köztük Majnek Antal püspök és Snep Román plébános – beszédet, ill. imát mondtak, majd megáldották a Szent Márton lovas szobor elkészült talapzatát, melyben már elhelyeztek egy időkapszulát. A nyitóünnepség székesegyházunkban folytatódott, melyen Andrij Baloga polgármester is megjelent. A szolyvai fiatalok Szent Márton életéről adtak elő misztériumjátékot. Végül Fizer Jevgen munkácsi káplán ismertette röviden Szent Márton életét. Ezután a gyerekek a városháza elé vonultak, ahonnan kiindulva lampionos felvonulást tartottak a szent tiszteletére.

Szent Márton születése jubileumi évének a végére értünk, nem úgy az ő követésének, amit még csak most kezdünk el igazán. Szent Márton püspök, taníts, vezess és imádkozz értünk, hogy hozzád hasonlóan szeressük és szolgáljuk Istent, embertársainkban is!

Pápai Zsuzsanna