Már a templomokban és a parókiákon a Kárpátikon

Megjelent a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület magazinja, a Kárpátikon.

A második és harmadik számot is magában foglaló őszi kiadványban a kerület eseményei mellett a kárpátaljai és a magyarországi görögkatolikusokról, illetve a római katolikus világegyház híreiről is olvashatunk.

A tartalomból:

A lap első oldalain az Irgalmasság évéhez kapcsolódva Ferenc pápa gondolatait olvashatjuk a megbocsátásról és az adakozásról. Szintén az irgalmasság a témája dr. Soltész János írásának, melyben a szerző a Hegyi beszéden, a tékozló fiú és az irgalmas szamaritánus történetén keresztül mutatja be az örök érvényű erényt.

Az október 1-jén tartott Istenszülő oltalma ünnepéhez kapcsolódik Hársvölgyi Virág Az Istenszülő Szűz Mária oltalma című publikációja.

Idén szeptemberben Ferenc pápa szentté avatta Kalkuttai Teréz anyát. A szeretet misszionáriusának élettörténetét szintén elolvashatjuk a Kárpátikonban.

A szentek életét bemutató rovatban ezúttal Műrót Árasztó Szent Demeterrel ismerkedhetünk meg (műró – szent olaj), míg a szülőknek szól a Hálátlan kamaszok című írás.

A Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület eseményeiről számos rövid képes és írásos beszámolót tartalmaz az újság. A többi között a Sztojka-líceum tanévnyitójáról és új tornatermének átadásáról; a nagymuzsalyi templombúcsúról; a mátyfalvi elsőáldozásról és gyermeknapról; a máriapócsi gyalogos zarándoklatról és az Ortutay-emlékkonferenciáról is olvashatunk.

A gyerekek számára imádságokkal készült a folyóirat; továbbá derűs bölcsességekkel és gyónási tanácsokkal is ellátja az olvasókat a Kárpátikon, mely kapható a görögkatolikus parókiákon és templomokban.

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma