Megáldották a kismamákat, az édesanyákat és családjaikat Munkácson

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén – idén április 9-én – a munkácsi Tours-i Szent Márton-székesegyházban bemutatott szentmise végén Majnek Antal megyéspüspök megáldotta az édesanyákat és a kismamákat.

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében több mint tízéves hagyomány, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a szentmise után a papok egyesével megáldják a gyermeket váró édesanyákat. A kezdeményezést a hívek kezdettől fogva örömmel fogadták – a szintén Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódó lelki adoptálás mellett e gesztussal is szeretnék felhívni a figyelmet a meg nem született gyermek méltóságára.

Az áldást – a hívek kérésére – kiterjesztették a kisgyermekes édesanyákra és minden édesanyára. E napon családjukkal együtt egyenként áldást kapnak, épp úgy, ahogy Szent József ünnepén az édesapákat áldják meg családjukkal együtt.

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén Munkácson, a székesegyházban Majnek Antal megyéspüspök a reggeli szentmise végén a hívekkel együtt elimádkozta a lelki adoptálás imáját. Ezt megelőzően, rövid beszédben arra kérte az édesanyákat, hogy mindig fogadják el a következő gyermeket, Isten ajándékát; senki ne kövesse el az egyik legszörnyűbb bűnt, ami létezik, és senki ne biztasson ilyenre mást, mert annak is ugyanakkora a bűne.

A liturgia végén megáldotta a jelen lévő kismamákat, édesanyákat és családjaikat.