imadkozas001

Megkeményedett szívek

Kihozlak benneteket a népek közül, összegyűjtelek az országokból, és beviszlek benneteket a saját földetekre.

Tiszta vizet hintek rátok, hogy megtisztuljatok. Minden tisztátalanságotoktól és minden bálványotoktól megtisztítlak benneteket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.
Ez 36,24-28.
 
Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. (Ez 36,26)
Mivel Hawaii-on nőttem fel, nem kellett cipőt hordanom egészen 5. osztályos koromig. Ez azt is jelentette, hogy tényleg soha nem volt cipő a lábamon. Nem is volt rá szükségem, mert a talpamon a bőr annyira megkeményedett, mint magának a cipőnek a talpa. Akár az utca durva aszfaltján, akár a tengerpart szemcsés homokjában gyalogoltam, a talpam olyan kemény volt, hogy soha nem éreztem fájdalmat. Ellenben sajnos nem érezhettem talpammal a nedves fű lágy simogatását sem. A kemény talp teljesen érzéketlenné válik a jóra és a rosszra is.
Ugyanez érvényes a szívünkre is. Ahogyan a lábunk megkeményedik amiatt, hogy éveken át durva felülettel érintkezik, úgy a szívünk is képes megkövülni az élet nehéz, durva körülményei között. Annyira keménnyé és cinikussá válhatunk, hogy nehezen tudjuk csak élvezni Isten szeretetének és elfogadásának örömét. A lelkünk kővé dermed, mert a saját és mások fájdalmát kizártuk az életünkből. Így nincs többé hely Jézus örömének a szívünkben.

Ha látunk olyan részeket az életünkben, ahol érzéketlenné váltunk, imádkozzunk, hogy Isten mutassa meg, hogyan érhetünk el másokat, és adhatjuk tovább az ő szeretetét.

Imádság: Drága Atyánk, puhítsd meg szívünket, hogy befogadhassunk téged és a te örömödet az életünkbe. Ámen.
Isten a legkeményebb szívet is meg tudja lágyítani.
David Ladd (Virginia, USA)
IMÁDKOZZUNK, HOGY BEISMERJÜK AZ ÉRZÉKETLENSÉGÜNKET!

Forrás: csendespercek.hu