Megnyílt az irgalmasság kapuja a beregszászi római katolikus templomban

A beregszászi római katolikus templomban is megnyitották az irgalmasság szentévének kapuját december 20-án. A szertartást Molnár János esperes-plébános vezette. A nagy számban megjelent hívek a kápolna bejáratánál gyülekeztek. Az imádságok és a könyörgés után a kapuhoz vonulva János atya kitárta az irgalmasság kapuját, majd belépett rajta, a hívek pedig követték őt a templomba. A vízszentelés és a hívek megáldása után megkezdődött a szentmise.
A jubileumi szentéveknek az Ószövetségig visszavezethető hagyománya van, a mózesi törvények értelmében minden ötvenedik esztendőt jubileumi évnek neveztek ki. Évszázadok óta meghirdetik a pápák is a szentévet 25 évente valamilyen szándékra. Mindemellett a szentatyáknak joga van rendkívüli szentévet is hirdetni, amit idén Ferenc pápa meg is tett, megnyitotta az isteni irgalmasság szentévét. Ennek kezdetéhez kapcsolódik Rómában a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitása is. A kapu Jézust jelképezi, aki azt mondta: „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál” (Jn 10,9).
Ezt a szimbolikát követve a szentkapun való átkelés teljes búcsút ad a híveknek, mely gyónással, áldozással és a Szentatya szándékára mondott imával nyerhető. A teljes búcsú a bűneinkért járó büntetés elengedését jelenti a katolikus egyházban. A Szentatya idén lehetőséget biztosított nemcsak Róma számára, hanem az egész világ híveinek több szentkapu felállításával teljes búcsú elnyerésére. A történelemben először Ferenc pápa a világ minden egyházmegyéjének székesegyházában engedélyezte szentkapuk megnyitását, a püspökök pedig további templomokat jelölhetnek ki egyházmegyéikben erre a célra. A munkácsi egyházmegyében a beregszászi plébániatemplom is a teljes búcsú elnyerésére alkalmas hely lett.
Szimbolikus jelentőséggel és aktualitással bír az isteni irgalmasság szentéve, a Szentatya ezzel is jelezni kívánta, hogy senki nincs elzárva az isteni irgalmasságtól. Akiknek nincs lehetőségük elzarándokolni Rómába, azoknak is alkalmat ad Ferenc pápa a teljes búcsú elnyeréséhez.

Jakab Annamária

Kárpátalja.ma