Megtartották az Örökségünk a reformáció című pályázat díjátadó ünnepségét

Vidám hangulatú találkozón, 2018. január 25-én Nagyberegen került sor az Örökségünk a reformáció irodalmi pályázat eredményhirdető és díjátadó ünnepségére.

A Küldetésben és a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) honlapján közzétett pályázati felhívás a református líceumok diákjait szólította meg azzal a céllal, hogy a Reformáció 500. évfordulójának évében vessék papírra, hogy mai fiatalokként hogyan viszonyulnak ehhez a csodás és felelősségteljes örökséghez. Három témakörben lehetett fogalmazást benyújtani: „Peregrinus deák valék Wittembergában”, „Református magyar vagyok”, valamint „Jó nekem itt lenni” címmel. Ketten választották az első, ketten a második, és legtöbben a harmadik témakört. Huszonkét lány és három fiú indult a megmérettetésen, ebből tizenegyen 11. osztályos, négyen 10. osztályos, nyolcan 9. osztályos, és ketten 8. osztályos tanulók.

Tíz diák küldött be pályamunkát a Nagydobronyi Református Líceumból (NDRL), nyolc a Nagyberegi Református Líceumból (NBRL), és hét a Péterfalvi Református Líceumból (PRL).

A javítás és zsűrizés munkáját Kovács András igazgató úr, magyartanár (NBRL), Gálfi Dezső szervező- és magyartanár (NBRL), valamint Pándy-Szekeres Anna magyartanár, KRE tanügyi tanácsos végezte. A jeligés dolgozatokra maximálisan háromszor 12 pontot adhattak a javító tanárok. Legtöbb pontszámot, 34,5-öt Simon Szimonetta 11.A osztályos tanuló (PRL)kapta, őt követte 33 ponttal Peleskei Emília 11.B (PRL), majd 32 ponttal Hajdu Nikoletta Ilona 11.A (NBRL). Különdíjas lett 30,7 ponttal Peleskei Zsófia 11.B (PRL), 30,5 ponttal Baksi Alexandra 11.A (NDRL) és Csuka Mónika 11.A (PRL), valamint 30 ponttal Mándi Emília 9.B (PRL).

Az első három díjazott pénz- és könyvjutalomban részesült, emellett minden résztvevő korának megfelelő, értékes könyvet vihetett haza. Ünnepségünket megtisztelte jelenlétével és a diákokat köszöntötte Zán Fábián Sándor püspök úr, Nagy Béla főgondnok úr, Horkay László ny. püspök úr. A diákokat elkísérte Kacsó Géza lelkészigazgató, Uszkai Valéria, Hidi Csilla magyartanár (NDRL), valamint Kalanics Irénke tanárnő (PRL), Ruszka Erzsébet magyartanár (NBRL) és Orbán Sándorné, a KRE Jótékonysági Alapítvány könyvelője.

Hálát adunk Istennek a versenyben résztvevő fiatalokért, akik kifejezték, milyen fontos számukra a reformáció öröksége, amely által Isten mindezidáig megőrizte a kárpátaljai magyarságot a tiszta hit és anyanyelv kötelékében. Imádkozzunk, hogy ifjú nemzedékünk minden tagját Isten Szentlelke tegye őrállóvá népünk és a világ omladozó várfalán.

Pándy-Szekeres Anna tanárnő, a KRE tanügyi tanácsosa