templom badalo belul

Megújult a badalói református templom

November harmadik vasárnapján templomszenteléssel egybekötött hálaadó istentiszteletet tartottak a badalói református templomban annak tiszteletére, hogy a helyi gyülekezeti tagok áldozatos adományainak, kétkezi munkájának és imádkozásának köszönhetően befejezhették a több mint 200 éves Isten házának a közel 5 hónapig tartott teljes belső felújítását.
Apostoli köszöntésében és rövid igehirdetésében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke és Zsukovszky Miklós, a Beregi Református Egyházmegye esperese méltatták a helyi gyülekezet példás összefogását, és azt hangsúlyozták, hogy akkor lenne igazi áldás rajta, ha ez a csodálatosan szépen felújított hajlék a lelkek megújulását is elhozná sokakban.
A meghívott vendégek köszöntése után Jakab Lajos helyi családorvos, a presbitérium jegyzője, a KMKSZ helyi alapszervezetének alelnöke a Badalói Református Egyházközségről és gyülekezetről tartott történelmi visszatekintésében megemlítette a gyülekezet közösségében az elmúlt másfél évszázad során szolgált lelkészek, gondnokok, kántorok nevét, majd néhány szót szólt a templom és parókia korábban történt legjelentősebb felújításairól.
Tálián Attila, a gyülekezet gondnoka az elvégzett munkálatokról tartott beszámolót, amelyből kiderült, hogy új karzatot, mennyezetet, padlózatot, új világítási rendszert, hangosítást kapott a templom, megújult az idén 150 éves nyolcregiszteres orgona környezete, új helyre került az I. világháború 26 badalói áldozatának nevét tartalmazó emléktábla (ez utóbbi munkálatok költségeit a KMKSZ BKSZ is támogatta Schmitt Pál volt köztársasági elnök adományából).
Ünnepi köszöntőjében Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, a járási tanács képviselője az emléktábla kapcsán azt emelte ki, hogy közel 100 évvel ezelőtt is a templom jelentette a közösség számára a végvárat és a menedéket, és hogy az akkoriban használt jelmondat – „Hit, haza és haladás” – a mostani nemzedék számára is követendő lehet.
Köszöntötte még a híveket Nagy Béla, a KRE főgondnoka, Faragó László beregszászi magyar konzul, valamint az anyaországi vendégek közül Badaló testvértelepülése, Szatmárcseke képviseletében Sarkadi Pál, a sáregresi testvérgyülekezet lelkipásztora, Boza Kristóf, Szamosszeg lelkipásztora, a Szatmári Egyházmegye lelkészi főjegyzője, Sohajda Béla.
Sápi Zsolt helyi református lelkipásztor köszöntötte az alkalomra nagyszámban érkezett helyi lelkészeket, akik egy-egy bibliai igeszakasszal mondtak áldást a megújult hajlékra. Hálás szívvel emlékezett a korábban eltöltött évekre az egy évtizeden át itt szolgált Czirók Béla, illetve a 16 éven át Badalót pásztoroló Baráth Imre lelkipásztor.
Az áldásokban gazdag alkalmat a helyi énekkar szolgálata tette még felemelőbbé, majd a templomszentelési ünnepség végén szeretetvendégségre került sor.

tamási