„Menjünk mi is Betlehembe…” – görögkatolikus kántálás Beregszászban

Senki sem tudja kivonni magát a karácsonyvárás alól, hiszen már hetekkel az ünnep előtt ez árad a médiából, erre készülnek a városok terein, a bevásárlóközpontokban.

Ugyanakkor mindenki másképpen éli meg a karácsonyra való készülés és az advent idejét. Van, aki nagy bevásárló körutakat tesz, hogy szeretteinek személyre szabott ajándékkal kedveskedhessen, mások próbálnak ebben az időszakban jobban odafigyelni családtagjaikra, barátaikra, munkatársaikra, s akad, aki lélekben igyekszik – imával, böjttel, gyónással – megújulni.
A görögkatolikus egyházban már hat héttel karácsony előtt kezdetét veszi a böjti időszak és az ünnepre való felkészülés. A templomokban piros vagy bordó színű terítőket – ritkábban lilát vagy feketét – használnak, ahogyan a papok is ilyen színű palástot öltenek magukra advent idején. Emellett hétfőn, szerdán és pénteken böjtöt tartanak a hívek – egyéni döntés szerint más napokon is –, amikor tartózkodnak a húsos és a zsíros ételek fogyasztásától. De a külsőségek mellett nagy figyelmet fordítanak a lelki megtisztulásra szentgyónás, lelkigyakorlat, ima és a Szentírás olvasása mellett.betlehemezes2013.2jpg
S ahogy közeledik Jézus születésének ünnepe, megkezdődik a karácsonyi énekek kántálása. Bizonyos falvakban a Szent Liturgia egyes énekei is karácsonyi énekek dallamán csendülnek fel a templomokban az ünnepet megelőző napokban, illetve karácsony idején.
Hogy még inkább közösségibbé váljon a karácsonyra való készülődés, a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület papsága második éve szervez közös kántálást a hívek számára Beregszászban.
A város főterén felállított és feldíszített óriási fenyő előtt gyűltek össze december 22-én is a kántálók és a betlehemes. A Nagyszőlősi és a Beregszászi járásból érkező híveket Demkó Ferenc esperes köszöntötte, majd sorra adták elő kántálásukat, hangszeres és betlehemes játékukat az egyházközségek. A gyerekek számára nemcsak a betlehemes – s benne a batáriak előadásában az angyalok, a pásztorok és az „öreg” – tette felejthetetlenné a kissé hideg vasárnapi délutánt, hanem a karácsonyfa mellett felállított jászol, ahol bárki megsimogathatta a pónilovakat és a szamarat. A hideget forró teával, kávéval, forralt borral próbálták enyhíteni a szervezők. A kántálás végén a jelenlévők közösen elénekelték a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi éneket.

Marosi Anita
Kárpátalja.ma