Mindannyiunknak megvan a keresztje – a Szent Kereszt Felmagasztalása templom búcsúünnepe

Szeptember 18-án tartották a Szent Kereszt Felmagasztalása plébániatemplom búcsúünnepét, melyet dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be. Mintegy 600 hívő gyűlt össze Visktől Ungvárig a beregszászi templomban. A Kárpátalja különböző településeiről buszokkal érkező zarándokok búcsúmenetben vonultak be a templomba. A rendezvényen jelen volt Marossy József vásárosnaményi plébános és Fülöp Gábor Zsuzsa beregszászi magyar konzul.
Bábel Balázs érsek atya kiemelte prédikációjában, hogy a szent keresztre nem mint Krisztus kínzóeszközére emlékezünk és tiszteljük, hanem az értünk, emberekért vállalt szenvedés és áldozat jeleként. Miután Krisztus feltámadt, a kínzóeszköz megnemesedett, győzelmi jellé vált. Beszédében kitért az emberiség nagy megválaszolatlan kérdésére, hogy miért is van szenvedés. Jézus sem örömmel fogadta a szenvedést, nem ezért jött a földre, hanem Isten végtelen szeretetéről tanúságot tenni. A halált és a keresztet eszközként vállalta ehhez. A kereszten elhangzott mondata – „Én Istenem, én Istenem, mért hagytál el engem” – pedig lelkiállapotát fejezte ki, ezzel nemcsak az ember testi, de lelki szenvedését is magára vette. Így tökéletesen azonosult az emberekkel.
„A földi életben az erőfeszítés nélküli eredmények nem szoktak gyümölcsöt hozni” – folytatta gondolatmenetét az érsek. Azért van értelme a szenvedésnek, mert Jézus Krisztus is felvállalta értünk, minthogy a búzaszemnek is el kell halnia, hogy termést hozzon. A szenvedés így a keresztény ember számára nem csak a negatívumot, szomorúságot kell hogy jelentse, hiszen a halál után jött a feltámadás. Ellenpéldaként a mai nyugati életszemléletet hozta fel, ami mindenhol a jólét és a kényelem fontosságát hirdeti, keresztény ünnepeink pedig kezdenek nyaralási alkalommá válni. Ezek az emberek csak a szenvedésről elfeledkező világra vágynak. Mi, keresztények sem keressük a szenvedést, de ha megkapjuk keresztünket, akkor el kell fogadnunk, és hordoznunk kell azt.
Az érsek atya kiemelte a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének üzenetét, mely napon Krisztus haláláról és szenvedéséről elmélkedünk, mégsem tragédiává válik az ünnep: Krisztus keresztje győzelmi jelvénnyé lesz. A jelenlévőket – akik bizonyára hozták a maguk és szeretteik szenvedését – arra bátorította, hogy búcsúfiaként keresztjeik enyhülését és megerősödést vigyenek magukkal haza a feltámadás és az Isten szeretete reményében. „Adja Isten, hogy amikor ünnepeljük Krisztus keresztjét, ünnepeljük Krisztus szeretetét is” – mondta búcsúzóul.
A misét egy beregi szőttessel borított asztalon mutatta be az érsek atya. Molnár János esperes-plébános házigazda úgy mutatta be a miséző oltárra helyezett textíliát, mint amelybe bele van szőve a kárpátaljai és azon belül a beregi nép szenvedése, rögös útja, mely megmutatja, hogy ki kell tartanunk a jelenben, táplálkoznunk kell a múltunkból, és építeni kell a jövőnket. Az ünnepi szentmise végén Krisztus keresztjének egy darabját tartalmazó ereklye jelenlétében tartottak körmenetet a templom körül, majd kereszthódolattal zárult a szertartás.
A házigazdák a Sodró együttes műsorával kedveskedtek az egybegyűlteknek, majd szerény agapén vendégelték meg a híveket.

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma