Misebuszt indítottak Kígyós és Beregszász között

A Kígyóson élő római katolikus hívők ezentúl ingyen, kényelmesen és időben juthatnak el a vasárnapi szentmisére, hiszen a beregszászi egyházközség kezdeményezésének köszönhetően a szomszédos községben élő, felekezetükhöz tartozó személyeket misebusz szállítja templomba.
A kis település lakosságának nagy része református. A katolikusok eddig stoppal, ismerőssel vagy menetrend szerinti busszal érkeztek az ünnepi szentmisére. Elmondásuk szerint annak a járatnak nincs pontos indulási időpontja, ezért azt gyakran lekésték. Még nagyobb gondot jelentett a szentmise utáni hazajutás, hiszen abban az időpontban sincs rendszeres buszjárat.
A beregszászi egyházközség által kínált lehetősséggel nemcsak idősek élnek, hanem a középkorúak, fiatalabbak és gyermekek is.
Az egyházközség tervei szerint a jövőben a nagyberegiek és más, katolikus templommal nem rendelkező beregszászi járási településeken élő katolikus hívek számára is biztosítja az ingyenes beutazás lehetőségét.

Bundáné Fehér Rita
Kárpátalja.ma