Mit csinált volna Jézus Budapesten?

A kérdés persze költői. Vagy mégsem? Március 21-e és 23-a között ugyanis többek között erre is keresték a választ azok a diákok, akik ellátogattak a Kárpát-medencei református egyetemi és főiskolai gyülekezetek hagyományos tavaszi találkozójára. Aztt3 eseménynek ezúttal az anyaország fővárosa, sokak álmainak netovábbja, Budapest adott otthont, a házigazda szerepét pedig a Pesti Református Egyetemi Misszió, azaz a PROMISSZ látta el.
A téma első hallásra nem tűnt annyira „lelkinek”, annál inkább gyakorlatiasnak: EgyeteMIsszió, azaz egyetemi misszió. Hogyan is zajlik az egyes felsőoktatási gyülekezetekben a jézusi elhívás teljesítésére irányuló törekvés, milyen módszerekkel mentik az ifjú lelkeket az egyes közösségek, milyen gyakorlatias tanácsokkal segítenék egymást a sok tekinteteben különböző háttérből érkező résztvevők. Volt kitől tanulni, hiszen szép számban képviseltették magukat a gyülekezetek, örömmel tapasztalhattuk, hogy bővül a résztvevők csoportja. Jöttek fiatalok a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet, a Miskolci Református Egyetemi Gyülekezet (FÉSZEK), a Kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE), a Marosvásárhelyi Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület tt4(MIFIKE), a Pécsi Református Egyetemi Gyülekezet (PREMISSZ), a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet, a Veszprémi Református Egyetemi Lelkészség képviseletében, és természetesen ott voltak a két budapesti gyülekezet, a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet (BREFGY) és a PROMISSZ tagja is. Nagy örömünkre idén először Brassó Belvárosi Református Egyházközség egyetemi ifijét is köszönthettük a találkozón, Kárpátalját pedig a Beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) képviselte.
A találkozó a már jól bevált, megszokott séma szerint zajlott: érkezés, ismerkedés, tanítás, tanulás, szórakozás, barátkozás, összehangolódás, pakolás, (könnyes) búcsúzás – címszavakban. Na de ami a szavak mögött van! Az az igazi találkozó, az adja meg azt a bizonyos esszenciát, amely miatt érdemes évről évre megszervezni ezt az összejövetelt, s amely miatt a felsős hallgatók, sőt, még az egykori diákok, a gyülekezetek „örökös tagjai” is szívesen járnak vissza.
A reggeli és esti áhítatokon keresztül Bölcsföldi András, Püski Dániel és Dávid István lelkészek tolmácsolták att5 Mindenható üzenetét, utóbbi még egy szabásmintát is felvonultatott mondandója illusztrálása gyanánt. Mondanom sem kell talán, hogy a kívánt reakció nem igen maradt el. Szombat délelőtt szabadon választható, kiscsoportos műhelymunkákon cserélhettek tapasztalatokat a résztvevők: Ideje felnőni! címmel Püski Dániel debreceni lelkész vezetett egy csoportot, Dávid István kolozsvári pásztor igemeditációt, ihletett igeolvasást koordinált, Czagány Gábor szegedi tiszteletes Mátrix-beszélgetésre hívta az érdeklődőket, az indirekt misszió rejtelmeibe pedig Török Ágnes, a veszprémiek lelkésznője vezetett be. De a reformátusok módszerei mellett alkalom nyílt más felekezetek, szervezetek munkájának megismerésére: a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) képviselői az úgynevezett Márk projektet mutatták be, a Fiatalok az Élet Küszöbén (FÉK) program munkatársai pedig Merd elmondani az evangéliumot! címmel ismertették tevékenységüket.
tt7.jpgA délután folyamán aztán sor került a hétvége egyik legkreatívabb mozzanatára; a résztvevők kiscsoportokban keresték fel a budapesti diákság életének ikonikus színtereit, s e helyeken egy-egy bibliai történetet dolgoztak fel szigorúan XXI. századi mintára: mit csinált volna Jézus Budapesten? A feldolgozott történeteket az esti program részeként mutatták aztán be az egyes csapatok. Mit mondjak, a siker borítékolható volt, s a várt tapsvihar nem is maradt el – nem is csoda, teszem hozzá…
De lehetőség nyílt a fővárosban való barangolásra, s az esti program keretein belül is mindenki megtalálhatta a számára legtesthezállóbb elfoglaltságot: sportlehetőség, a debreceni és budapesti dicsőítő csapatokból, na meg persze „civilekből” verbuválódott nagyszerű zenekar vezetésével lélekemelő dicsőítő éneklés, gyertyafényes teaház állt mindannyiunk rendelkezésére.
A találkozó programjának szerves részét képező reggeli és esti áhítatokon, a műhelymunkákon és a záró istentiszteleten is akadtak motívumok, üzenetek, melyek átszőtték a napsütéses gyönyörű időtől kísért hétvégett6 egészét. Ami talán a leghangsúlyosabban jelen volt, az maga a szeretet. Ennek fényében pedig erősen átértékelődhettek cselekedeteink, mindennapi szolgálataink. Elviekben tetteink motivációja maga a szeretet kellene, hogy legyen. Elvégre csak így lenne igazi és igaz az adott cselekedet. De ha őszintén szembenézünk önmagunkkal, vajon ki állíthatja teljes meggyőződéssel, hogy minden dolga szeretetben megy végbe az isteni parancsnak megfelelően?
A találkozót záró úrvacsorás istentiszteleten a PROMISSZ lelkésze, Győrffy Eszter hirdette az Igét. Az elveszett bárány példázatán és egy személyes megtapasztaláson keresztül szemléltette, hogyan is jön utánunk, elveszett juhok után Isten. De felhívta a figyelmünket arra is, hogy nekünk, a kilencvenkilenc ott maradtnak fájnia kell annak az egy elveszettnek is a hiánya, annál is inkább, mert manapság már nemigen 1:99 az arány, sőt… Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt akkor is, ha csak a szomszéd kollégiumi szobáig kell kimozdulnunk egy társunk elérése érdekében, és akkor is, amikor nagyobb útra szólít Isten! Az istentisztelet végén közös úrvacsora által formálta Atyánk még szorosabbá az összetartozás érzését és tudatát a körülbelül száz résztvevőben, bűnbocsánatot és felszabadulást jelképezve.
Én már afféle fent említett „örökös tagnak” számítok a felsőoktatási gyülekezeteket tekintve. Számomra termékeny és jelentősen formáló táptalajt biztosított és biztosít jelenleg is ez a közösség, és a magam életére nézve túlzás nélkül állíthatom, őszintén örülök annak, hogy tagja lehettem és lehetek egy efféle csapatnak. Szívből kívánom, hogy ezek a találkozók továbbra is létrejöjjenek, hitbeli növekedéssel, örök élménnyel és a határokon átívelő összetartozás, és szeretet érzésével megajándékozva minden egyes résztvevőt. Adja Isten, hogy így legyen!

Kocsis Julianna
Fotó: PROMISSZ
Kárpátalja.ma