Neked való világ – KRISZ-hét Balazséron

Hagyományosan minden nyáron megrendezik a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet egyik legjelentősebb és legkiemelkedőbb alkalmát, a KRISZ-hetet. Idén több mint száz kárpátaljai fiatal vett részt az eseményen augusztus 21–27. között. A tábor témája a Neked való világ szlogenben lett megfogalmazva, ami a „Jöjjön el a Te országod!” gondolatkörrel foglalkozott. A táborozók Kárpátalja valamennyi területéről és a KRISZ minden alapszervezetéből érkeztek.
A hét folyamán a reggelek különböző típusú áhítatokkal kezdődtek, amelyek minden napnak tartalmas kezdőlöketet adtak. A délelőtti előadásokat – melyek egy fonálra felfűzve a hét átfogó témájához kapcsolódtak – kiveséző csoportbeszélgetések követték. A szabadidő során a résztvevők kedvük szerint választhattak tevékenységet. Lehetőségük volt kipróbálni a legkülönfélébb társas-, sport- és csapatjátékokat, vagy elcsendesedni egy-egy beszélgetésben a KRISZ-kávézó bármelyik kínálata mellett. Délután a korosztály szerint lebontott csoportok interaktív foglalkozáson dolgozták fel az adott nap témáját. Ötletes élménypedagógiai módszerekkel kerülhettek a csoport tagjai közelebb önmagukhoz, egymáshoz és Istenhez.
Az esti evangelizációs szolgálatot Szanyi György végezte Dávid király történetén végighaladva. Majd ezt követték az esti programok: a hét elején alternatív, vidámabb lehetőségek, a hét végéhez pedig mélyebb, csendesebb pillanatok zárták a napot. A koronát a hétre az utolsó esti tábortűz tette fel, amely mellett mindenki a Szent Lélek indítása szerint bizonyságot tehetett az Isten munkájáról.
Meggyőződéssel állíthatom, hogy ez az a közösség, ahol a mindennapok szürkeségéből kiszakadó fiatal újratöltést kaphat az egyre fogyatkozó hitére, ráébredhet a válaszaira és fényt vihet vissza oda, ahonnan eljött.
Köszönet minden támogatónak és szervezőnek, akik részt vettek a hét létrehozásában! Egyedül Istené a dicsőség!

Baranyi Eszter
Kárpátalja.ma