Nyitott Templomok Napja harmadik alkalommal Beregszászban

Harmadik alkalommal rendezték meg a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben az Ars Sacra Fesztivál keretében a Nyitott Templomok Napja rendezvényt. A plébánia Kárpátalján eddig egyedüliként csatlakozott a Kárpát-medencei szintű kezdeményezéshez, melyen bármely felekezet temploma részt vehet.
Az Ars Sacra Fesztivál megálmodói az Európai Örökségnapokkal együttműködve minden év szeptemberének harmadik szombatján meghívják a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuját, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Mutassák be a templom építészeti, művészeti értékeit, előadásokat, beszélgetéseket, gyerekprogramokat, filmvetítéseket, kiállításokat szervezzenek a Nyitott Templomok Napján. A kezdeményezés célja, hogy közelebb hozzák az embereket Isten házához, megmutassák annak értékeit, valamint a művészetet behozzák a templomba. A beregszásziak is így tettek, és kiállításmegnyitóval, harmonikakoncerttel, tárogatómuzsikával és templomtoronytúrával vártak a rendezvényre látogatókat.
A Szentképek címet viselő tárlat megnyitójával vette kezdetét a programsorozat, amely a beregszászi katolikus hívek adakozásából jött létre, akik szívesen kölcsönözték a kiállítás időszakára képeiket. A gyűjtés során több mint kétszáz imakönyvbe való szentkép érkezett. Színesítették a kiállítást a fali szentképek, melyek nagyrészt a plébánia tulajdonában vagy magángyűjteményben lévő képek. A rendezvényre látogatók több Krisztust és Szűz Máriát, Szent Annát, Szent Antalt, Szent Miklóst ábrázoló képet is megtekinthettek, emellett egy viasz dombormű és egy grafika is gazdagította a gyűjteményt.
85558A tárlatot Molnár János esperes-plébános nyitotta meg. Kiemelte, hogy a keresztény embernek mindig az a vágya, hogy csak egy pillanatra is lássa Istent, a Szentet. Urunk Jézusban mutatta meg magát, ő az élő Isten képmása, ikonja. Az ikon szó jelentése – akin keresztül láthatóvá válik Isten – is jól tükrözi lényegét. János atya bemutatta a szentképek történelmi hátterét is, a keresztség megjelenésével egyidős a szentképek festése. A kis, imakönyvbe való képek viszont csak két évszázada vannak jelen. Régen a szegények bibliájaként emlegették a szentképeket, mivel ők nem engedhették meg maguknak egy Biblia vásárlását. A plébános atya azzal zárta gondolatait, hogy szeressük és tiszteljük a képeket, de nem a képhez szól az ima, hanem ahhoz, akit ábrázol.
Szintén köszöntötte a résztvevőket Gyurin Miklós beregszászi konzul, aki beszédében elmondta, hogy Európában épp most zajlanak a Kulturális Örökség Napjai, s ez a program is annak a része. Kiemelt jelentősége van napjainkban az ilyen rendezvényeknek, mikor megbolydult a világ, zűrzavar alakult ki az emberek fejében, megingott az értékrend. Fontos, hogy a keresztényeknek mindig legyen egy biztos igazodási pontja. Ehhez pedig szükség van az ilyen programokra.
A szervezők közönségszavazást indítottak az imakönyvbe való szentképek között, ugyanis a három legtöbb szavazatot kapott képet újranyomtatják és sokszorosítják. Az egyházközség a kiállítással szerette volna kicsit előtérbe hozni a szentképeket, hiszen a mai rohanó világban és a fiatalok körében nem kap elég hangsúlyt. Az otthoni vagy templomi fali szentképeink mellett is lehet, hogy gyakran csak elmegyünk.
pirigyi_gergely__ars_sacra_001A szentmisét követően a zene világába kalauzolták a látogatókat. Az AccordMelody harmonikaegyüttes lépett fel a templomban. A koncert műsorlapjából érdekes volt megtudni, hogy a hangszerek világában az orgona és a harmónium legközelebbi rokona a harmonika, így jól kapcsolódik a templomi hangszerekhez. Kevesen gondolnák, hogy ezen a hangszeren milyen változatos stílusú zenei műveket lehet előadni. A koncerten erről a gazdag palettáról válogattak színeket az előadók. A barokk egyházi muzsika mellett egy operarészletet is hallhatott a közönség, majd a műsor második részében magyar fülnek ismerős dallamok csendültek fel. A koncerten elhangzó műveket harmonikaegyüttesre Krajnikné Hegyi Irén hangszerelte.
Amint a Nap nyugodni tért, a Nyitott Templomok Napja zárásaként Pirigyi Gergely tárogatómuzsikáját hallgathatták meg a résztvevők a templomtoronyból. A továbbiakban toronytúrára is volt lehetőség, s fentről mindenki megcsodálhatta Beregszász látképét.

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma