Örvendezés vasárnapja a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben

Nagyböjt negyedik vasárnapja az Örvendezés vasárnapja nevet viseli, mely elővezetése a húsvéti örömnek.

Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek!” (Iz 66,10-11). Ez a gondolat, az örvendezésre való prófétai buzdítás különös erővel bír nagyböjt idején. Több tekintetben is az örömé volt a főszerep ezen a szentmisén a Beregszászi Római Katolikus Egyházközségben. Az elmúlt vasárnap keresztelőt, lektoravatást, az elsőáldozók és a bérmálkozók bemutatását, és nem utolsó sorban az épülő Pásztor Ferenc Közösségi Ház felújított tetőszerkezetének átadó ünnepségét tartották az egyházközségben.
A szentmisét Majnek Antal megyéspüspök celebrálta. A püspök atya prédikációjában Jézus egyik csodatételéről, a vak ember meggyógyításáról beszélt. Párhuzamba állította a történetet az emberek „vakságával”, mikor mindennapjaikban nem veszik észre az élet egyik lényegét, az értékeket. A világ dolgai felszínesek és ideiglenesek, de Isten és a hit segítségével megláthatjuk a dolgok lényegét, azok mélyére hatolhatunk. Hitünkkel többet tudunk a valóságból megragadni, de ennek során lényeges, hogy mit hiszünk el, kiben bízunk. A jelen helyzetekben is az a fontos, hogy csak Isten igéjére támaszkodjunk.
A szentmisén bemutatták az idei elsőáldozókat és bérmálkozókat, utóbbiak a választott bérmanevüket is ismertették. Bárdos István lektorrá avatására is ezen az alkalmon történt. A kinevezést a püspök végzi ünnepi mise keretében, átadja a Szentírást a leendő lektornak, aki ettől kezdve már hivatalos megbízottja az Anyaszentegyháznak az igeliturgiában felhangzó szentírási szakasz olvasására. A szentmise alatt keresztelte meg Majnek Antal püspök Tarpai József kurátor negyedik gyermekét. A püspök atya évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a családokban megszületett negyedik gyermek megkeresztelését szívesen elvégzi a szülők meghívására. Eme szép lehetőséggel évről évre egyre több család él Kárpátalján.
A misét követően, a Pásztor Ferenc Közösségi Ház harmadik szintjén Majnek Antal megyéspüspök megáldotta az elkészült tetőt. Az ünnepségen jelen volt Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Farkasné Bőcs Judit, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonya és Papp László kivitelező. Hölvényi György egyházügyi államtitkár köszöntő szavait levélben tolmácsolta az egybegyűltekhez, melyben elismerését fejezte ki eme lélekben erős közösségnek a munkájukért és élni akarásukért, melynek gyümölcse az épülő közösségi ház. Azt államtitkár kívánságát fejezte ki az egyházközség felé, hogy az a jövőben a kovász szerepét töltse be, s őrizze meg hitét és magyarságát szülőföldjén.
A tető kialakítását az Emberi erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány támogatta. Az egyházközség reméli, hogy a jövőbeli munkálatokhoz is sikerül támogatásokat szerezniük és nyáron elkészülhet a plébánia, az elkövetkezendő két évben pedig a közösségi terek és a zarándokház, hogy minél hamarabb birtokukba vehessék a területet a helyi közösségek.
Jakab Annamária
Kárpátalja.ma