Otthonra találni – Jótékonysági koncert a Sámuel Alapítványért

A Sámuel Alapítvány javára rendezett jótékonysági koncertet a Beregszászi Református Gyülekezet december 13-án. Az eseménynek a közösség temploma adott otthont az esti órákban.

A beregszászi székhelyű Sámuel Alapítvány 2001-ben jött létre. Célja, hogy családba segítse Kárpátalja árva és elhagyott gyermekeit. Belegondolni is fájdalmas, hány kisgyermeket dobnak el szüleik maguktól. Ottmaradnak a kórházban, később bentlakásos intézményekbe kerülnek. Ezeken a helyeken a nehéz szociális körülményeket a legtöbb esetben zord lelkület, szeretetlenség, hanyagság kíséri. Az ilyen helyzetben cseperedő apróságok számos alkalommal a kegyetlenség különböző formáit is megtapasztalják. Az így szerzett lelki sebek, a rengeteg rossz tapasztalat következtében az intézmények falai közül kikerülve legtöbbjük rögtön a társadalom peremére kerül, a születésük óta őket kísér(t)ő kitaszítottság nem múlik el, sőt, fokozódik. Ezért is olyan fontos a munka, melyet a Sámuel Alapítvány idestova tizenöt éve végez. Az esztendők alatt nyolc családtípusú gyermekotthon és egy befogadó család születésénél bábáskodtak. Előbbiekben öt–tíz, utóbbiban maximum öt gyermek nevelkedhet. Ezenkívül több családnak segítettek örökbe fogadni kicsiny gyermekeket. Eddig összesen 92 apróság kapott közbenjárásukkal apukát, anyukát.

Ezt a munkát segítik majd az advent harmadik vasárnapján életre hívott koncerten befolyt anyagiak is. A rendezvény fővédnökségét Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) elnök asszonya vállalta.
A házigazda szerepében és úgy is, mint a Sámuel Alapítvány egyik létrehozója, a résztvevőket Taracközi Ferenc, a gyülekezet vezető lelkipásztora köszöntötte. A szót, pontosabban a dallamot hamar átvették a fellépők, akik a legkülönbözőbb zenei stílusokat vonultatták fel a hallgatóság nem kis örömére. Bemutatkoztak a gyülekezet kórusai: a mindössze néhány hónapja alakult gyermekkar, a több évtizedes múlttal rendelkező férfikórus, vagyis a Dalárda és az egyre gyarapodó, fejlődő kamarakórus.

Fotó: Knobloch Erzsébet
Fotó: Knobloch Erzsébet

Szimeonov Barbara, a Beregszászi Művészeti Iskola tanára, gyülekezeti tag fuvola-, a szintén a művészeti iskola tanáraiból verbuválódott AccordMelody pedig káprázatos harmonikajátékkal tette emlékezetessé az estet. A hangulat megkoronázását a szervezők a Beregszász Dixieland Bandra bízták, akik nem is okoztak csalódást. Élettel teli játékuk és jókedvvel fűszerezett előadásmódjuk felejthetetlenné tette a jótékony célú alkalmat.
Búcsúzóul Sipos Géza, a Sámuel Alapítvány elnöke köszönte meg a fellépők közreműködését és a résztvevők adakozását.

Az alapítvány munkatársai továbbra is azért szeretnének tenni, hogy még sok-sok egymásra találás valósulhasson meg, és emberi életek változzanak, lelkek meneküljenek meg a Krisztusban gyökerező örök életre. Aki támogatóként, örökbe fogadó családként venné fel velük a kapcsolatot, vagy egyszerűen csak érdeklődik munkájuk iránt, az alábbi elérhetőségeken keresheti meg a szervezetet:
cím: 90202 Beregszász, Kossuth tér 4.;
tel.: 0038 031 41 2-42-17;
mob.: +38 066 41 71 069;
e-mail: [email protected]

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma