Kezdőlap » Kárpátalja » Hitélet » Püspöki szentmisével ünnepelték a Porciunkula-búcsút Munkácson

Püspöki szentmisével ünnepelték a Porciunkula-búcsút Munkácson

Az assisi Porciunkula-kápolna fölszentelésének emléknapján, augusztus 2-án Majnek Antal OFM munkácsi megyéspüspök szentmisét mutatott be a munkács-barakktelepi Szent Ferenc-templomban.

A legenda szerint Szent Ferencnek egy alkalommal a Porciunkula-kápolnában megjelent az Úr Jézus és a Szűzanya, és biztatták, hogy kérjen valami nagy kegyelmet. Ferenc azt kérte, hogy aki a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. A kérés rendkívüli volt, de az Úr Krisztus helybenhagyta és Ferencet a pápához utasította. III. Honorius 1216-ban teljesítette Ferenc kérelmét, és augusztus 1-je déltől másnap estig minden esztendőben a szenvedő lelkekért is felajánlható teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik a fölkeresik a Porciunkula-kápolnát, gyónnak, áldoznak és imádkoznak a pápa szándékára.

134940_1

A Porciunkula-búcsú, azaz Angyalos Boldogasszony ünnepe régóta jeles nap. A 2014-ben felszentelt munkács-barakktelepi Szent Ferenc-templomban e napon idén magyar nyelvű szentmisén ünnepelhettek a hívek.

Forrás: www.magyarkurir.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
2017. augusztus 7., hétfő

8 éve halt meg Cseh Tamás énekes, színész, zeneszerző és előadóművész.

Close