Reformáció – 500 éve az áldás útján – Családi csendesnap Nagydobronyban

A Kárpátaljai Magyar Református Egyház idén hetedik alkalommal rendezett családi napot, melynek Nagydobrony adott otthont augusztus 12-én.

Az esemény közös énektanulással kezdődött, majd a vendégelőadókat köszöntötték. Többek között Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, református lelkészt; Zán Fábián Sándort, a Kárpátaljai Református Egyház püspökét; Zsukovszky Miklóst, a Beregi Egyházmegye esperesét; Schaller Tamás lelkipásztort; id. Pocsai Sándor lelkészt, a csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió vezetőjét; Pándy-Szekeres Annát; Balog János és Sohajda Levente lelkipásztorokat, illetve minden munkatársat és előadót, akik jelenlétükkel és munkájukkal hozzájárultak a csendesnap megrendezéséhez.

Zsukovszky Miklós nyitó áhítatában Pál apostol Filippiekhez írott levelének 2. része alapján hirdette Isten igéjét. – Hatalmas feladatot állított elém Isten ennek az áhítatnak a megtartásával – indította beszédét. – A megújulásnak velünk kell kezdődnie, belülről kell, hogy jöjjön. S ahogy megújul egy gyülekezet, úgy kell megújulnia a családnak, a házasságnak is – fogalmazott az esperes. Beszélt arról, milyen feladatai vannak az apának, az anyának, a gyermeknek, hozzátéve: mindenkinek a maga helyén kell helytállnia.
Szólt arról, hogy mik a feltételei annak, hogy egy nagyobb közösség, család harmonikus és boldog legyen. Kiemelte a vigasztalást, a bátorítást, a biztatást, a szeretetből való intést, hisz ezek által erősödünk. Végezetül emlékeztetett arra, hogy minden előadón keresztül Isten lelke szól, és nekünk meg kell hajtanunk magunkat az Úr előtt – akkor megadja az áldott közösséget itt, a szülőföldünkön is.

Az áhítat után Katona Viktória, nagydobronyi lelkésznő tett igazán szívhez szóló bizonyságot, melyet többen is megkönnyeztek.

Ezt követően Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tartott beszédet Életünk reformációja – út az áldáshoz témában. Beszélt arról, hogyan lehet áldássá a politikus, s hogy mi az, ami erősít minket, mi az, ami összetart. Kitért a nehézségekre, küzdelmekre, a határon túli magyarság helyzetére. Kálvint idézve vallotta, hogy az imádság a legerősebb eszközünk: „Térden állva vagyok a legerősebb.”

Az istentisztelet nem az, ami a templomban kezdődik reggel, hanem az ember egész élete, munkája, sőt szabadideje is. Kiemelte a háládatosságot. Legyünk hálássá Istennek mindenért, s legyünk áldássá mások számára. Az áldás lényege, hogy egymásra nézve élhetünk. Hisz aki magának tartogatja az áldást, az el fogja veszíteni – tette hozzá Balog Zoltán. Végezetül pedig arra intett: engedjük, hogy áldássá legyünk, és használjon minket Isten.

A beszéd után Kovács Erika a Reformáció Gyermekei program keretében tartott előadást arról, hogy milyen nagycsaládban élni.

Ezt követte az ebéd, ahol a felállított sátrakban meleg étellel várták a jelenlévőket.

Ebéd után szemináriumi foglalkozásokat tartottak. Nem feledkeztek meg a gyermekekről sem. Számukra az abaújvárosi gyülekezet bábcsoportja, a Palánta Misszió tartott bábelőadást, melyet nagyon élveztek az apróságok.
A szemináriumok különböző csoportokban zajlottak. A családoknak és a házaspároknak Schaller Tamás lelkész tartott előadást Milyen egy áldott család? címmel.

A közéleti szereplőknek Balog Zoltán miniszter tartott beszédet arról, hogy milyen szerepe van az elöljáróknak az áldásban.
A szépkorúak szemináriumán Balogh János lelkipásztor szolgált Megújulni sosem késő! témában.
A szenvedélybetegek számára a szabad élet áldásairól beszélt id. Pocsai Sándor lelkipásztor.
A gazdálkodók és vállalkozók csoportjában Sohajda Levente tartott szemináriumot Mi az áldás titka egy vállalkozásban? címmel.
A fogyatékkal élők számára Szilágyi András és Rozi az életről mint áldásról beszéltek.
A tanároknak Pándy-Szekeres Anna tartott előadást Pedagógia mint az áldás eszköze címmel.
Dr. Velkey György, a Bethesda Református Gyermekkórház főigazgatója az egészségügyi dolgozók szemináriumán tartott előadást, melynek témája Áldás a gyógyító munkában volt.
Az ifjak számára a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) biztosított alkalmat Szimkovics Tibor szolgálattevése által. Előadásában a közösségi oldalak, az internet, a média hatásairól, előnyeiről és hátrányairól beszélt.

Ezután a fórumbeszélgetések következtek, ahol mindenki feltehette az előadások alatt megfogalmazódott kérdéseit.

Ezt követően a jelenlévők az egyesített férfikórust hallhatták a színpadon, majd közös igei alkalomra került sor. Zán Fábián Sándor püspök a Korinthusiakhoz írott első levél 15. részének 12–19. terjedő szakasza alapján hirdette az igét, s áldással zárta az alkalmat.

Végezetül köszönetet mondtak a Nagydoronyi Református Egyházközségnek, hogy helyet adtak a csendesnapnak. Továbbá megköszönték a szervezőknek a munkát, az előadóknak a szolgálatot, a támogatóknak a segítséget.
A családi csendesnap nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével zárult.

A rendezvényről mindenki feltöltődve és élményekkel gazdagon térhetett haza. Istené legyen érte a dicsőség!

Mondik Márta
Kárpátalja.ma