Régi idők nagyböjti gondolatai: 13. nap

Ifj. Gebé Andor görögkatolikus áldozópap gondolatai nagyböjtre 1904-ben Ungváron.

„Krisztus Urunk szeretetének, alázatosságának és szerénységének példája vezéreljen minket e földi élet útjai, ajtatos hallgatóim!

Kövessük Jézust a reánk mért kereszteknek és szenvedéseknek békességes türése által.

Kerüljük a kevélységet és a nagyravágyást. Hiába neveztetünk keresztényeknek, ha nem vagyunk Krisztus követői, aki alázatosokat választott tanitványaiúl. Vizsgáljuk és lássuk mindenkor, mily fokán vagyunk az alázatosságnak, mely alapfeltétele az örök üdvösségnek, ajtaja és bemenetele a mennyországnak.

Ne feledjük, hogy semmi annyira nem ékesiti az embert, mint a mesterkéletlen alázatosság, mely az igazságra vezető első út, a keresztény kötelesség támasza és talpköve.

Ha valaki közületek jót tesz, azt Isten kegyelmének tulajdonitsa és nem saját érdemének.

Óvakodjatok a hiú öntetszéstől, vagy a kérkedő és mások fölé emelkedő elbizakodástól és felfuvalkodástól.”

(Forrás: Alsóbbrendű homiliák, melyek a görög katholikus egyházban vasárnapokon, változó- és állandó ünnepeken a szent misén éven át felolvastatni rendelt evangéliomi szakaszoknak a hallgató vagy olvasó közönség vallás-erkölcsi épülésére irányuló népszerü magyarázatát és alkalmazását tartalmazzák… c. könyv, Ungvár, 1904)

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma