Régi idők nagyböjti gondolatai: 27. nap

Tóth Tihamér gondolata 1935-ben a böjtről.

„– Mennyire külsőséges dolog a böjt! – mondják a gondolkodni nem szeretők. Hát miért tartoznék az a valláshoz, és hogyan lehetne istentisztelet az, hogy pénteken húst nem eszem vagy valamelyik napon önmegtagadásból kevesebbet étkezem? Hát nem mindegy az, hogy pénteken nem eszem-e húst vagy csütörtökön? Mikor a hús pénteken is époly ízlik!…

Mily ijesztően sekélyes gondolkodás! Hogy a hús pénteken is époly jól esik, mint csütörtökön, hát ez biztos. De aki így beszél, látszik róla, hogy sejtelme sincs a böjtnek nagyszerű, komoly céljáról. Nem abban áll a böjt lényege, hogy éppen húst nem eszem és éppen pénteken nem eszem, hanem az önmegtagadásban, vagyis abban, hogy hébe-korba kipróbáljam, vajjon tudok-e parancsolni mohó gyomromnak. Ha vallásunk azt írta volna elő, hogy egy napon, pl. szerdán kenyeret ne együnk, hát akkor az lenne a böjt.

Tehát nem a húson fordul meg a lényeg, hanem a komoly akaratpróbán: ki az úr bennem, a gyomrom-e vagy akaratom? Tudok-e hetenkint egy napon egy ételt megtagadni magamtól?

A böjtölés tehát a mellett, hogy érdemet szerez számunkra Isten előtt s elégtételt is ad régi bűneinkért, egyúttal nagyszerű akaraterősítő eszköz is.”

(Forrás: Tóth Tihamér: Krisztus és az ifjú, Budapest, 1935)