Remény, irgalom

Gondoljunk most arra a mondatra, amelyet a niceai hitvallás sarkalatos pontjának tekinthetünk: „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban… aki az Atyától született az idő kezdete előtt… az Atyával egylényegű és minden általa lett.„

Az idő kezdete előtt csak Isten létezett. A Teremtés csak isteni gondolat volt, s az isteni szeretetből következett, hogy megszülte a fiút s vele együtt mindent, ami „általa lett”.

A Teremtő az embert helyezte a Teremtés középpontjába Jézus által, s még inkább annak földi születésével, s amikor emberré lett, mintegy bizonyságot nyert az is, hogy mi valamennyien megtestesülésünk pillanatában és pillanatától kezdve s annak befejeztével egyenlők vagyunk. A jót, amit teszünk, magunkért tesszük, a rosszat magunk ellen.

Karácsonykor a múló idő és az időtlenség, ember- és Istengyermek együtt van jelen, s ő az, aki kereszthalálával elveszi a világ bűneit, és feltámadásával megsemmisíti a halált. Földi születésének napján, karácsonykor ezt ünnepelnünk, szeretnünk és örülnünk kell, nem alámerülni a szenvedésben, az elmúláson tűnődve, hanem felemelnünk lelkünket a reményhez.

A szenvedőkre, a szegényekre, a betegekre, az elesettekre, a megvetettekre úgy kell gondolnunk, hogy egyenlők velünk. Nem a fájdalom tesz egyenlővé, hanem a remény, a kegyelem, a megváltás, amit Jézus hozott el nekünk. Általa érthetjük meg, hogy a teljes szeretet, amit hirdetett: Isten országa, a pokol pedig a magány. A Szent Család magányt tagadó égi öröme szétáradt a világban. S mindannyiunk öröme lett, így közelítve a földit az égihez.

Gondoljunk talán most bele: ha az emberiség fejlődése Jézus útját követte volna, több lenne a földi öröm, és kevesebb a szenvedés. A remény megsokasodna, a halál meghunyászkodna, s az élet kiszabott időnkön túl is értelmet nyerne. Mivel a most született, az emberek közül elsőnek, feltámadott.

Karácsony megelőlegezi számunkra, az egyenlő teremtmények számára az örök életet s a szeretteinkkel való örök találkozást. De ő, aki „úgy tanított, mint akinek hatalma van”, arra is figyelmeztetett bennünket: „Ne a földön… hanem az égben gyűjtsetek kincseket, ahol a kincsed, ott a szíved is.”