Segítségnyújtás, költségvetés, programok

Véget ért a Generális Konvent elnökségének kétnapos beregszászi tanácskozása. A Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testületének ügyvivői – az egyház püspökei és főgondnokai –megállapodtak abban, hogy a korábbiaknál is hatékonyabbá és szervezettebbé próbálják tenni a segítségnyújtást a kárpátaljai térségben. A grémium a tanácskozás második napján elfogadta a Generális Konvent költségvetését, tárgyaltak a Csillagpont református ifjúsági találkozóról, a Szeretethíd programjairól, valamint a 2017-es reformáció-emlékév részleteiről.

Szegénység, nyomorúság
Tavaly év végén tisztújítás volt a Magyarországi Református Egyházban, azóta most találkozott először a Generális Konvent elnöksége. A grémium meghallgatta az egyházkerületek beszámolóit és kiemelten foglalkozott a Kárpátaljai Református Egyház, illetve a kárpátaljai magyarok helyzetével – nyilatkozta az ülést követően Bogárdi Szabó István. „Beregszászra érkezve azonnal tapasztaltuk a szegénység, a nyomorúság jeleit. Egyre többen állnak sorban a szükségkonyhák előtt. A pénz értéke a negyedére csökkent. (Az átlagfizetés nagyjából 15 ezer forintnak megfelelő összeget ér, miközben az árak elérik a magyarországi szintet – a szerk.) A kenyérkereső férfiak közül sokakat elvittek katonának, többségükről nem tudni azt sem, hogy életben vannak-e vagy fogságba estek, mivel nem adnak életjelet magukról. Az ukrán politikai helyzet képlékeny, az emberek nem tudják, mit hozhat a jövő. Mint mondják, nem kívánkoznak el innen, Kárpátalján szeretnének élni, azonban helyzetüket szinte kilátástalannak ítélik”- tájékoztatott az egyházvezető.

Adakozást hirdetnek a Kárpát-medencében
A püspök elmondta, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat folyamatosan jelen van a térségben, összegyűjtik a magyarországi felajánlásokat és eljuttatják a rászorulóknak.
„A Generális Konvent elnökségében arról is döntöttünk, hogy rövidesen közadakozást hirdetünk az egész Kárpát-medencében a kárpátaljaiak megsegítésére. Az összegyűjtött pénzt a református egyházmegyékhez juttatjuk el, hiszen ők látják leginkább, hogy hol van a legnagyobb szükség. A Generális Konvent nyilatkozatot fogalmazott meg, mert szeretnénk megköszönni azt a mérhetetlenül sok adományt, amit eddig nyújtottak magánszemélyek, gyülekezetek, különböző közösségek a kárpátaljaiaknak. Megindító látni, hogy összefogtak a magyar emberek, sokak szíve és pénztárcája megnyílott a válság láttán” – tette hozzá Bogárdi Szabó István.

Megtartanák a Kálvincsillagot
A püspök elmondta azt is, hogy a konvent elnöksége tárgyalt a Kárpát-medencei református média együttmunkálkodásáról, a nyomtatott és elektronikus sajtó munkájának hatékonyabbá tételéről. Mint fogalmazott, a részletkérdésekről nem a Generális Konvent elnöksége, hanem a médiaszakemberek tárgyalnak majd. A Kálvincsillag című egyházi magazinnal összefüggésben arról tájékoztatott, hogy nyárra eldől, mi lesz a 2014 novemberében pénzhiány miatt szüneteltetett periodika sorsa. Az elnökség reményét fejezte ki, hogy megmaradhat a színes magazin, de valószínűleg más struktúrában készül majd, mint eddig.

A költségvetésről
A Generális Konvent elnökségének keddi ülésén tárgyaltak a többi közt az egységes Magyar Református Egyház költségvetéséről, iskolaügyekről, a közös képviseletről, valamint a reformáció jubileumi programjairól. Bogárdi Szabó István a keddi ülésnap után a Parókia portálnak elmondta, hogy a Generális Konvent költségvetésében nem történt jelentősebb változás az elmúlt évhez képest. (A Generális Konvent költségvetéséhez valamennyi Kárpát-medencei református egyházkerület hozzájárul saját büdzséjéből, ezt az összeget fordítják különböző meghatározott célokra – a szerk.) Az idei költségvetés mintegy 35 millió forint – tájékoztatott a zsinat lelkészi elnöke.
„A költségvetésből számos programot támogatunk, köztük például a Csillagpont református ifjúsági találkozót, valamint ebből a pénzből segítjük a nyugdíjas kárpátaljai lelkészeket, a határon túli iskolákat, valamint a nyugati diaszpóraszolgálatot.”

Reformáció-emlékév, programok
A konvent elnöksége megállapodott abban, hogy a 2017-es reformációi emlékévben minden egyházkerület szervez önálló programokat is, amelyeket mind tartalmukban, mind időpontjukban összehangolnak az esetleges torlódások elkerülésének érdekében. 2017 októberében közös megemlékezést tartanak az evangélikusokkal, ennek részleteit azonban még nem dolgozták ki, a végső szót a Generális Konvent júniusi ülésén mondják ki. A püspök elmondta azt is, hogy a májusi Szeretethíd önkéntes napokra eddig több mint 5 ezren regisztráltak. Tavaly több mint 16 ezren vettek részt a rendezvényen. A konvent elnöksége megerősítette, hogy idén is megszervezik a Csillagpont református ifjúsági találkozót, amelyre várják a határon túli fiatalokat is.

II. Helvét Hitvallás
Bogárdi Szabó István zsinati elnök szólt a II. Helvét Hitvallás új fordításáról is, amelyet Buzogány Dezső professzor készített.
„Jelen pillanatban a száz évnél is régebbi, nyelvezetében elavult fordítást használjuk, ezért volt szükséges az új fordítás elkészítése. Az új fordítást egyelőre nyelvi lektorok vizsgálják, majd egy bizottság véleményezi a szöveget, ezt követően fogadja el a végleges változatot a Generális Konvent. A 2017-ben jóváhagyott szöveget iktatjuk majd be hivatalos szövegként, és kinyomtatjuk a hitvallásgyűjteményben” – tette hozzá a püspök.

A következő helyszín: Budapest
Az egyházvezető beszámolt arról is, hogy megállapodásuk szerint a következő Generális Konventnek Budapest ad otthont 2015. június 24-én és 25-én. A Generális Konvent feladata a közös alkotmány és közös törvények előkészítése, a közös ügyek koordinálása, az egység munkálása, ennek megfelelően folytatják majd a jogharmonizációt, tárgyalnak az új katekizmusról, valamint meghallgatják a liturgiai bizottság beszámolóját.

Fekete Zsuzsa