Szabálytalan lelkésztípusok

Nemrégen megkérdeztem egy gyülekezeti tagot, hogy van(nak) az új lelkész(szel)? Dőlt belőle a keserűség. Nem a pásztort kritizáló szavak, sem nem önmarcangolás, hanem inkább a helyzet feltárása. A lelkész oldaláról próbálta megérteni, hogy mi nem működik jól: a kapcsolat, a viszonyok, a megértettség, az ügymenet, az egészséges családi élet, de megjelent a féltés hangja, a szeretet, a hiányok, a lehetőségek eljátszása…

Bármennyire tiltakozunk is, a gyülekezeti élet mégiscsak lelkészközpontú, és itt most éppen nem arra gondolok, hogy mindent a lelkész végez, semmit nem hajlandó kiengedni a kezéből, hanem inkább arra utalok, hogy a személye nagyon is a központban, középpontban van. Ezért lehetségesek azok a rossz vagy jó modellek, melyek miatt aztán mégsem működik igazán jól az egyház. Vagy mégis.

Egy jó barátomról készült egy a szolgálatát és a gyülekezetét bemutató cikk, amelynek megjelenése kapcsán a nyilatkozatot adó szembesülve az általa mondottakkal maga is megdöbbent, hogy mennyire lelkészközpontúra sikeredett a cikk, ő sem ilyennek szerette volna. Nagyon nem akarta, hogy az róla szóljon, hanem inkább a gyülekezetről. Pedig egyébként arról szólt, sőt még egy fontos dologról: hogyan van ő jelen a gyülekezet valós közösségében. De hát nem sikerült másra, mert alapvetően lelkészközpontú az egyházunk. Olyan a felépítése, szerkezete, döntésmechanizmusa, tradíciója, lelki alkata. Nem is lehet más. Még ha a struktúrájából következne is a kettős vezetés, a presbiteri jelleg, a kollektív döntés lehetősége.

Milyen szerepekkel és elvárásokkal találkozik egy lelkész a 21. század kapujában? Meg lehet egyáltalán határozni, hogy milyen lelkészt „várnak” a gyülekezetek? Hogyan tehető különbség? Figyeli azt valaki, hogy melyik gyülekezet milyen karakterű, milyen lelkész „illik” hozzá? Vagy mindenki mindenre alkalmas, mivel generális az oktatásunk, mert mi ilyen tökéletes egyház vagyunk?

Néhány modell az elvárásokról vagy a kínálatból:

Egy gyülekezetbe lelkészt kerestek, s mikor a tagok elmondták, milyet szeretnének, így fogalmaztak: „simogató lelkészt keresünk”. Persze meg lehet kérdőjelezni már a felvetést is mondván: az egyház nem masszázsszalon, ahol a vevőt illatos olajokkal, ellazítással és kellemes simogatással kényeztetik. Az ige néha nagyon kemény és egyébként is meg van írva: „áthatol az elme és a lélek, az ízületek és velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4, 12) Néhány lelkész ezt az igét maga előtt tartva maga is áthatol néhány szíven, vesén és májon, de azt jobbára gyomorgörcsnek hívják. Itt mégsem erre gondolunk. A simogatásban benne van a kedvesség, az intimitás, a közvetlenség, a közel-valóság, az együttérzés és még sokkal több is. Olyan valakit kívántak, aki közel van az emberekhez, közöttük van, ismeri a gondjaikat és vigaszt tud nyújtani. És tényleg felveszi vállára a megtalált bárányt! Bekötözi sebeit és megsimogatja.

Van ilyen?

Többnyire határozott személyiségnek tűnnek. Van véleményük, biblikus (?), világos látásuk, legalábbis ők úgy tartják. Kívülről úgy is látszik, hogy minden rendben megy a gyülekezetben, és rend is van, minden elvágólag, ő maga is mindenkivel jól kijön. Már aki maradt még a gyülekezetben. A határozottság gyakran megosztottsághoz vezet. Mondhatjuk erre: az evangélium hirdetése időnként megoszlást szül. Igen, az evangélium sokszor, de nem mi.

Valakik ilyet szeretnének?

Akik mindig nagy (világmegváltó) terveket szőnek, s néhány meg is valósul belőlük. Nagy ritkán, de akkor nagyot ütnek. Ők azok, akik struktúrákban és koncepciókban gondolkoznak, akik nagy terveket vázolnak fel, álmokat álmodnak, látásokat látnak, összetett világot festenek maguk elé és magukban. Szeretik megvalósítani céljaikat, és azért tesznek is, módszeresen és logikusan felépítve életüket és szolgálatukat.

Van, akiknek bejön ez a típus?

Manapság már egyre inkább pejoratív, ha egy lelkész nemcsak a saját környezetében és világában gondolkodik, hanem nyitott más irányokban, más felekezetek felé is. Más bibliaolvasót használ, terjeszt, más felekezetek együtteseit hívja, nincs problémája az ökumenével, átvesz más stílusú énekeket. Aki érdekelődik gyülekezeti tagjai szokásai, élete, hobbija iránt, az elmondottakat meg is jegyzi, s kellő pillanatban képes is felidézni. Aki nem zárkózik be a múltba, hanem nyitott a jövő felé, nem ijed meg az új dolgoktól sem.

Minden esetben jó a nyitottság?

Mi van azokkal a lelkészekkel, akik mentálisan problémákkal vannak tele, a depressziós, mániákus betegekkel? Akikre senki sem meri kimondani, hogy betegek? Pedig mindenki tudja. És most ne alkoholra és más szenvedélybetegségekre gondoljunk. Inkább a mentális esetekre, a lelki-szellemi betegségekben szenvedőkre. Mert az akkor is szenvedés, ha kívülről nem sok látszik belőle. Ki szűri ki? Mi lehet az ő sorsuk?

Tud valamit segíteni egy gyülekezet?

Aki a manager szemléletben él, s pontosan úgy vezérli okostelefonjával, tabletjével, laptopjával a gyülekezetet, mint egy vezérigazgató a céget. Ő már telefonból olvassa fel az igét, e-mailen hívja össze a presbiteri gyűlést, kivetíti a tárgysorozatot, és Facebookon szervezi az ifjúsági kirándulást. Számára a gyülekezeti élet csak sikeres lehet, mert jól megírt pályázatok, kitűnő projektek és jól szervezett gyülekezeti alkalmak kísérik útját és szolgálatát. A modern, sikerorientált lelkész képe rémlik fel.
Elviselhető?

Összeszedetleneknek tűnnek, talán nem is gyülekezetben, hanem intézményekben szolgálnak, vagy „csak úgy” az egyházban, de képtelenek együtt dolgozni másokkal, akárcsak bírni is egymás jelenlétét. Többnyire magánzók, saját világukban jól érzik magukat, ott jól és sokat szolgálnak. De képtelenek elviselni a kötöttségeket, nem tudnak igazodni a formákhoz, határidőkhöz, jól meghatározott struktúrákhoz. Lelkészi jelentést írni? Határidőre beküldeni valamit? Igazodni valami hatósághoz? Emellett végezhetnek nagyszerű munkát.

És aki megfelel az összes mások által kifejezett elvárásnak, az a szabályos lelkész? Van ilyen? Vagy aki megfelel az összes általa felállított elvárásnak? Akit mi is elképzelünk magunkban? Aki akkor szerepelt álmainkban, amikor jelentkeztünk a teológiára? Akit a lelkészképesítő bizottság lelkésznek nyilvánít? Akit a felettes szervek alkalmasnak találnak?

Milyen a jó lelkész? Az ideálist már ismerjük az Interneten terjedő humoros írásból, de milyen a jó? Ki tudja ezt megmondani? Hogyan talál egymásra egy lelkész és egy gyülekezet? Van ennek egyáltalán esélye? Hogyan kerül mindenki a helyére?

Lelkészközpontúak a gyülekezeteink?

Jól van ez így?