Szent László-év Kárpátalján is

A magyar kormány Szent László-évet hirdetett 2017-re. A kezdeményezéshez a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye Bereg–Ugocsai Esperesi Kerülete is csatlakozott.

Beregszászban január 16-án 10:00 órakor nyitják meg hivatalosan a Szent László-évet a római katolikus templomban. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Böcskei László nagyváradi püspök lesz. A szertartás után Braun László történész tart előadást a templomban.

A Bereg–Ugocsai Esperesi Kerület 2017-ben számos rendezvényt szervez, amelyek által emlékezhetünk szent királyunk életére és tevékenységére. Programjainkkal szeretnénk különböző korosztályokat megszólítani, ezért Szent László témájú hittanversenyt, hittantábort, lovagi bemutatót, színházi, illetve zenei előadást, zarándoklatot, bábelőadást, kiállítást, rajzpályázatot, történelmi előadásokat, lelkigyakorlatot tervezünk. Szent László-napi búcsút is tartunk, mégpedig egyházmegyénk egyetlen Szent Lászlóról elnevezett templomában, Nagybakoson (Beregszászi járás).

A Szent László-évet ünnepélyes keretek között zárják le a nagyszőlősi római katolikus templomban 2017 decemberében.

További információt az alábbi elérhetőségeken kérhet:
e-mail: [email protected]
tel. szám: 0954982704.

Bereg–Ugocsai Esperesi Kerület
Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye