Szent vagy, szent vagy – Ünnepeltek Kárpátalja protestánsai

Ünnepi istentiszteletet tartottak a kárpátaljai protestáns egyházak április 23-án Beregszászban, a helyi református templomban.

A reformáció 500 éves évfordulója tiszteletére szervezett esemény a Beregszászi Református Egyház Kamarakórusának szolgálatával kezdődött. Az alkalomra a megye minden szegletéből érkeztek az ukrán, orosz és magyar ajkú, különböző protestáns felekezetekhez tartozó hívek.

Az egybegyűlteket a szervezők nevében Héder János, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) főjegyzője köszöntötte, majd a felekezetek elöljárói osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel. Vaszil Rajcsinec püspök, az Evangéliumi Szabadegyházak ukrajnai szövetségének vezetője hangsúlyozta a felekezetek békés együttlétének jelentőségét, rámutatva: országunkban a béke sosem volt annyira fontos, mint napjainkban.
Zán Fábián Sándor, a KRE püspöke arra mutatott rá, hogy Isten a reformációval az első helyre tette a Szentírást, hogy abból keressük az Ő akaratát. A püspök arra biztatta az egybegyűlteket, hogy kiáltsanak a Mindenhatóhoz. „Az Isten meghallgat minket, és ad erőt jó bizonyságtévőnek lenni” – fogalmazott.
Viktor Hripta, a pünkösdisták megyei vezetője arra emlékeztetett, hogy a reformátorok célja nem egy új egyház létrehozatala volt, hanem az, hogy az emberek szíve közel kerüljön Istenhez. „Ha életünk nem terem jó gyümölcsöket, akkor ugyanúgy reformációra van szükségünk, mint 500 éve” – szögezte le Viktor Hripta.
Tersak Anatolij, a hetednapi adventisták főpásztor-helyettese azt kívánta, hogy minél többen találják meg a Szentírásban elrejtett kincset, Ivan Kondor, az Evangéliumi Keresztény Baptisták Szövetségének kárpátaljai püspöke pedig arra buzdított, hogy akarjunk is aszerint élni.

Fotó: Fábián Zoltán
Fotó: Fábián Zoltán

Köszöntőt mondott Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, valamint Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, majd Borzási István, a krasznai magyar baptista gyülekezet lelkésze hirdetett igét. A prédikátor párhuzamot vont Jósiás és a reformáció kora között. Reformáció akkor lehet, ha olvassuk Isten szavát – fogalmazott. Arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy ugyan 2017 a reformáció emlékéve, s annak fontosságát hangsúlyozzuk, nem elég a reformációhoz visszatérni: az eredetit, a Bibliát kell tanulmányozni, mert az nem torz, nem a magunk értelmezése által formált felfogás, hanem az élő Isten szava.

Az igehirdetés után Sipos Géza, a Sámuel Alapítvány elnöke ismertette munkájukat annak apropóján, hogy az ünnepi istentiszteleten összegyűlt perselypénzt a szervezők az egyesület számára ajánlották fel.

A többnyelvű szolgálatokat, a különböző gyülekezeteket az emlékév apropóján a megye szláv protestáns egyházainak tagjaiból alakult összevont kórus szolgálata formálta egésszé. Olekszij Bokocs karmester vezénylésével a mintegy 130 fős kar lélekemlő, ámulatba ejtő dalokkal dicsérte a Mindenek Urát. „Szent vagy, szent vagy” – zengett ajkukon, s a nyelvi akadályok ellenére mindenki értette: valóban szent Az, Akire az egész reformáció mutat.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma