Szerethetetlen szeretet

Ne mondd, hogy nincsenek olyan emberek, akik nem szeretik magukat! A kereszténység legvonzóbb üzenete az, hogy Isten ANNAK ELLENÉRE szeret, hogy mi nem érdemeljük meg. Valaki szeret, annak ellenére, hogy olyan vagyok amilyen. Szeret az önellentmondásaimmal, a néha kellemetlen rigolyáimmal, titkolt bűneimmel, meg úgy egyébként SZERET, pedig úgy érzem, nem vagyok szerethető, nincs mit szeretni bennem. Feleségemtől sokszor kérdezem, még így néhány év elteltével is, hogy de MIT szeretsz bennem? Egyszerűen úgy nőttem fel, hogy nem tanultam meg, hogy szerethető vagyok, hogy valaki ANNAK ELLENÉRE szeret, hogy néha nagyon nem érdemlem meg, hogy szeressen. Hogy nem vár el semmit, hogy nem azért szeret, mert adok neki valamit, és nem azért, mert megvalósítom magamban azt, amit elvár az engem „szerető” tőlem. Szeret, mert szerinte szerethető vagyok. Én sem tudnám megfogalmazni, hogy miért szeretem, de tudom, hogy szeretem, olyannak szeretem, amilyen, és nem akarom átformálni a saját igényeim szerint. Persze, vannak bajok, vannak dolgok, amiket meg kell változtatni, de nem azért, mert nekem nem tetszik, vagy, mert neki nem tetszik, hanem mert KÁROS rám, vagy káros Őrá nézve. Megtanulni, megérteni, hogy szerethető vagyok, még akkor is, ha én nem értem miért, de ez így van. Ez a kapuja a másik szeretetének.

Amíg utálom magamban a tulajdonságaimat, a reakcióimat, a gondolataimat, és szelektálok a belém vésődött hazug elvárások alapján, addig ugyanezek a hazug elvárások megakadályoznak abban, hogy elfogadjam a másikat olyannak, amilyen. Változni kell, de ahogyan Isten sem azért ösztönöz változásra, mert neki úgy tetszik és pont, hanem hogy jobb legyen az életed, ugyanúgy te is csak úgy ösztönözhetsz másokat változásra, hogy attól a MÁSIK élete lesz jobb. Szeresd, mint magadat, bocsáss meg, mint ahogyan magadnak is, szeresd, ahogyan Isten szeret, és bocsáss meg, ahogyan ő megbocsátott.
Forrás: Újragondoló