„Tartsd meg a békét és ezrek üdvözülnek körülötted” – adventi gyertyagyújtás Beregszászban

Adventi gyertyagyújtási ünnepséget tartottak december 2-án Beregszász főterén, amelyen közösen vettek részt a város civil szervezetei, egyházi közösségei, elöljárói.

Ez alkalommal a beregszászi római katolikus egyházközség szervezte a délutáni programot. A gyülekezet önkéntesei kettő órától zsíros kenyérrel, forró teával és hangulatos zenével várták az arra járókat.

Négy órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődött a rendezvény, melyen dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket:
Nagy öröm számomra újra itt lenni Önökkel advent első vasárnapján Beregszász főterén, a kárpátaljai magyarság központjában. Az advent a várakozás időszaka: várjuk a karácsonyt, Jézus Krisztus megszületését. A várakozás akkor édes, amikor biztosak vagyunk abban, hogy eljön az, amire vagy akire várunk. Az utóbbi napokban rendkívül sok rossz hírt hallottunk. Ukrajna több megyéjében egyik napról a másikra hadiállapotot hirdettek. A médiában, közbeszédben sok a gyűlölködés ahelyett, hogy békére, a megegyezésre törekednénk. Ebben a hírkavalkádban az ukrán központi sajtóban megjelent egy hírecske, melyet majdnem minden hírportál átvett: Ukrajnában elsőként Beregszász központjában fölállították a karácsonyfát. A hírszerkesztők valószínűleg azért vették át ezt a cikket, hogy ellensúlyozzák a rendkívül sok gyűlölködést, ami folyamatosan jelen van a sajtóban.

Ezt követően Marosi István főiskolai görögkatolikus lelkész, valamint Szabó Viktor, a beregszászi görögkatolikus egyházközség parókusa szólt az egybegyűltekhez.

Molnár János beregszászi római katolikus esperes-plébános a gyertya lángját a reménység lángjának nevezte és azt kívánta, hogy Krisztus születésének fénye mindannyiunk szívében győzze le a sötétséget.

Taraczközi Ferenc, a beregszászi református egyházközség vezető lelkipásztora kérte: ügyeljünk arra, hogy a karácsonyra való felkészülésünk ne legyen egyben kikészülés. Hangsúlyozta, hogy az advent igazi lényege legyen mindannyiunk számára üzenetté: minél inkább helyet adunk a felülről jövő életnek, annál jobban megvalósulhat az, ami az Isten jelenlétét jelenti életünkben.

Többféleképpen törekszik az ember megközelíteni Krisztus karácsonyi üzenetét, de leginkább a békességet hordozó embernek szívében tud megszületni Krisztus. A földben a mag is csak abban a háboríthatatlan békében szökkenhet szárba, más életkörülmény káros számára. Így az ember növekedésének, fejlődésének is a legfontosabb feltétele a békesség. Egy múlt században élt szent, név szerint Szarovi Szent Szerafim azt írta egyik tanításában, hogy tartsd meg a békét és ezrek üdvözülnek körülötted – mondta Marosi István.

A köszöntők után dr. Brenzovics László, Szilágyi Mátyás főkonzul, Lóga Nagyija alpolgármester asszony és Molnár János együtt gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját.

A színpadi műsor a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanárai énekkarának fellépésével zárult.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma