„Téged jöttünk köszönteni…” – megtartották a 20. kárpátaljai gyalogos zarándoklatot Máriapócsra

A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület idén július 19–21. között tartotta meg gyalogos máriapócsi zarándoklatát.

A huszadik alkalommal megrendezett út részt vevői péntek hajnalban találkoztak az Asztély–Beregsurány határátkelőnél, ahol Csirpák József salánki parókus, a zarándoklat idei szervezője köszöntötte őket. A rövid tájékoztatót és imádságot követően a zarándokok nekivágtak a 62 km-es zarándokút első szakaszának.

A beregdédai templom fakeresztjét hordozó tömeggel Vásárosnaményig együtt gyalogolt Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében dr. Erdei Péter konzul.

A zarándoklaton a görögkatolikus hívek mellett más keresztény felekezetek tagjai is részt vettek. Az első nap 300-an gyalogoltak, a második nap 350-en. A menetet idén zömében 20–40 év közöttiek alkották. A legfiatalabb zarándok egy csepei 6 éves kislány, a legidősebb pedig egy 72 éves nevetleni férfi volt.

A jelenlévők többsége már sokadik alkalommal indult neki a kétnapos gyalogútnak.

Mindenki más-más céllal kereste fel a máriapócsi Mária-kegyképet. A búcsújárók között voltak betegek, gyógyultak, szülők, nagyszülők, frissen érettségizők, pályakezdő fiatalok.

Menet közben a zarándokok görögkatolikus szertartásokat (Parakliszt, Vecsernyét, Akathisztoszt) végeztek, valamint Mária-énekeket énekeltek.

Emellett a zarándoklaton részt vevő papok folyamatosan gyónási lehetőséget biztosítottak.

Az első nap a vonulók pusztadobosi családoknál, valamint a helyi iskola tornatermében szálltak meg, illetve kaptak vacsorát. Másnap a vendéglátók közül többen csatlakoztak a zarándoklathoz.

A búcsújárók délután öt órakor érkeztek meg Máriapócs határához, ahol Orosz Atanáz, a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye megyéspüspöke várta őket.

Együtt tették meg az utolsó métereket a máriapócsi kegytemplomig, melyben a könnyező Szűz Mária-kép előtt felhangzott a zarándokok éneke: „Téged jöttünk köszönteni…”, majd szent liturgia vette kezdetét.

Ezt követően vacsorát kaptak a zarándokok és elfoglalhatták szálláshelyüket.

Eközben a kegytemplomban megkezdődött az éjszakai virrasztás.

A háromnapos program utolsó napján tartották meg az Illés-napi búcsút, melyen a kárpátaljaiak mellett a Miskolci Görögkatolikus Egyházmegye hívei is részt vettek.

Az ünnepi szent liturgiát követően a zarándokokat buszokkal szállították haza.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma