Teljesültek-e az ökumenikus várakozások Erfurtban?

Németországi látogatásának második napján, szeptember 23-án, pénteken a katolikus egyházfő Erfurtba utazott, ahol az Augustiner-kolostorban, illetve templomban találkozott a német protestantizmus vezetőivel. Történt-e ökumenikus előrelépés? És miről volt szó, amikor még a Bundestagban a zsidóság és az iszlám képviselőit fogadta?

Luther kérdése újra és újra megtalál engem is

A Németországi Protestáns Egyház (=EKD) Tanácsának a képviselőivel találkozott először XVI. Benedek az erfurti Augustiner-kolostor káptalan-termében pénteken délelőtt. A megbeszélésen 20-20 egyházi vezető személyiség, teológus, püspök, érsek, bíboros vett részt mindkét felekezetből. A protestáns delegáció élén Nikolaus Schneider EKD tanácsvezető elnök volt. Mindketten rámutattak: Luther személye mindkét felekezetet összeköti. A kolostori megbeszélés légkörében és a pápa templomi szolgálatában is érződött a reformátor szellemi jelenléte. A pápa beszéde bevezetőjében így szólt: „Nekem, mint Róma püspökének megindító pillanat ez, amikor is itt az ősi erfurti Augustiner-kolostorban az EKD képviselőivel találkozhatom. Luther itt tanult teológiát, 1507-ben itt szentelték pappá. Ami őt mozgatta, az az Isten utáni kérdezés volt, ami egész életét és útját szenvedélyesen áthatotta: ‘Hogyan jutok kegyelmes Istenhez?’. Luthernek ezért a teológia nem akadémiai ügy volt, hanem igazi birkózás Istenért – Istennel”. A pápa megrendülten szólt továbbá arról, hogy Luther kérdése őt is újra és újra megtalálja. Ki az, aki a mai világban vagy éppen a keresztyének között ezt a kérdést felteszi? A legtöbb ember ma úgy gondolja, Istent nem érdeklik az emberi bűnök és az emberi tevés-vevés. Isten úgyis megbocsátja kis bűneinket – de valóban kicsiny bűnökről van szó? „Nem azért pusztul a világ, mert nagy-, és kisemberek korruptak, akik csak a saját előnyükre gondolnak?”. Utalt a drogok, a pénz, az élvezetek hajszolására, az éhségre és a nyomorra, s a nem ritkán vallásos köntösbe bújtatott erőszakra. Ezek nem kicsiny bűnök. Ezért ez az igazi kérdés: Hogyan állok Isten előtt, hogyan viszonyul Isten hozzám? Az ég és föld Teremtője nem filozófiai hipotézis, ez az Isten Jézus Krisztusban emberré lett. Luther egész gondolkodása és spiritualitása erre a Krisztusra koncentrált.

A taktikázás nem segít, csak a hit

Ekkor tett fel a pápa azt a kérdést: mi köze mindennek az ökumenikus helyzethez? Úgy tűnhet, hogy ezzel a beszéddel az igazi probléma mellett menne el, kitérve a konkrét válaszok elől. Az ökumené szempontjából szerinte a legfontosabb, hogy az elvilágiasodás nyomása közben se felejtsük el egyetlen pillanatra sem mindazt, ami közös, ami keresztyénné tesz, s ami adományunk és feladatunk is egyszerre. „Az a konfesszionális, felekezeti korszak hibája volt, hogy továbbra is csak arra néztünk, ami elválaszt, s nem vettük igazán, egzisztenciálisan komolyan, mennyi közös kincsünk van: a Szentírás és az óegyházi hitvallások” – mutatott rá a közös keresztyén kincsekre. Az utóbbi évtizedek nagy ökumenikus haladása volt, hogy tudatosultak a közös értékek, s ezeket nem csak a közös imában, éneklésben tudjuk felmutatni, hanem a keresztyén etikában, az együttes bizonyságtételben is. Utalt a pápa az új keresztyén mozgalmakra, missziói lendületű közösségekre, melyekkel gyakran a klasszikus, felekezetekben élő egyházak nem tudnak mit kezdeni. A keresztyénség új formája mire késztet minket? Arra, hogy felfedezzük: mi a maradandó, s mi a változó elem keresztyénségünkben. A másik nagy kihívás az elvilágiasodott környezet, amiben keresztyén hitünkkel bizonyságot kell tennünk, kivált’, amikor azt érezzük, hogy távol van Isten a mi világunktól. Az igazán ökumenikus kérdés ez: tudjuk-e közösen a hitet újra gondolni és megélni? „A taktikázás nem segít rajtunk, a keresztyénségen, hanem az újra gondolt és az újra megélt hit segít csak” – zárta gondolait XVI. Benedek pápa.

Ökumenikus ajándék politikai félreértés lenne

Ezek után nem csodálkozhatott senki azon, hogy a katolikus egyházfő a kolostortemplomban tartott igeszolgálatában az egységnek Jézus főpapi imájában megszólaló kérésére tette a hangsúlyt: „Nem csak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem…” (Jn 17,20). Mint az ökumenikus megbeszélésen, itt sem foglalkozott a pápa igazán azokkal a fontos és a várakozások során élesen megfogalmazott kérdésekkel, amelyek pl. az úrvacsorát vagy a vegyes házasok közös úrvacsorázását illeti. Hitbeli és ökumenikus kérdések helyett, idézve Romano Guardini teológust („Csak aki Istent ismeri, ismeri az embert”), ezt emelte ki: Isten megismerése nélkül az emberek manipulálhatók. Nagyon nagy szükség van manapság az európai szolidaritásra, ugyanakkor a keresztyén felebaráti szeretetből fakadó kiállásra az igazságosság mellett, ami súlyosan sérül világméretekben. „A pápalátogatást megelőzően különböző módon szóltak sokan arról, hogy vendégségbe jővén, majd ökumenikus ajándékot hozok…Ez a hitnek és az ökumenének politikai félreértése…A keresztyének hite nem alapulhat az előnyök és a hátrányok mérlegelésén. Az önmaga kreálta hit nem ér semmit. A mély belegondolás és a hit megélése jelenti a növekedő egységet”. Ebben voltak, vannak jó emberi példáink, pl. II. János Pál pápa, vagy az egységtörekvéseket komolyan ápoló Lohse evangélikus püspök, katolikus oldalról Lehmann bíboros.

Túlzott várakozások – csalódások?

Nem csodálkozhatunk azon, hogy a pápai beszéd és „prédikáció” után az egyik legnagyobb internetes egyházi oldal, az evangelisch.de szemleírója, Bernd Buchner cikkének ezt a címet adta: „Erfurti várakozások, s csalódások”. Ez a találkozás a túlhangolt várakozásokra nem adott választ, tartalmilag nem jelentett továbblépést az ökumenében – írta Buchner. „A találkozót szívélyesség és nyitottság jellemezte, s a kolostor ehhez méltó környezetet biztosított. De tartalmilag semmi új nem hangzott el”. Két beszédet tartott a pápa, egyet „belkörű használatra” az egyházvetők körben, egyet a templomi és tv-nyilvánosság előtt, „közhasználatra”. Az elsőben méltatta Luthert, a másodikban már szó sem volt róla, legkevésbé a reformáció jelentőségéről. Maga a találkozó nem okozott csalódást. Az EKD vezetője, Nikolaus Schneider utalt arra, hogy 2017 nagyon jelentős dátum lesz: a reformáció 500. évfordulója, újabb közös időpont. Ezért már most meghívta a pápát ere a alkalomra.

Hitler pogány bálvány volt – az üdvösség a zsidóktól származik

Előbb a németországi zsidóság, majd a muszlimok képviselőivel is találkozott XVI. Benedek látogatása első napján. A Németországi Zsidók Központi Tanácsa képviselőivel is a Bundestag épületében találkozott. A delegációt Dr. Dieter Graumann elnök vezette. A Soah-ra emlékezve és emlékeztetve fájdalommal említette, hogy Németország volt a kiindulója zsidó milliók európai megsemmisítésének. „A nemzetiszocialista elrettentő uralom rasszista mítoszra épült, Ábrahám, Izsák, Jákób és Jézus Krisztus Istene elutasítására” – fogalmazott a pápa. „A ‘mindenható’ Adolf Hitler pogány bálvány volt, aki a bibliai Isten helyére akart lépni. Márpedig az egy Istent megillető tisztelet elutasítása magával vonja az emberi méltóság elutasítását is. Hogy mire képes az Istent elutasító ember, azt a koncentrációs táborok szörnyű képein láthatjuk”. Örömét fejezte ki viszont afölött, hogy Németországban ismét felvirágzott a zsidó élet. Egyben a bibliai összefüggésekre visszautalva azt hangsúlyozta: „Az üdvösség a zsidók közül támadt…”(Jn 4,22). Ezért is szükséges az évtizedekkel ezelőtt megindult zsidó-keresztyén párbeszédet tovább folytatni.

És a keresztyén-muszlim párbeszéd is fontos

A németországi muszlim közösségeket képviselőket Mouhanad Khorchide professzor vezette. Az egyházfő örömének adott hangot afölött, hogy a katolikus egyház és a németországi muszlim közösségek között növekszik a tisztelet és a megbecsülés. Elismeréssel szólt az élet vallási beállítottságának a fontosságáról, még akkor is, ha ezért az iszlám hívőket provokációk érik. A német Alkotmány által biztosított vallásszabadság azonban jó alapot ad a keresztyén-muszlim együttműködésnek az élet sok területén, kiváltképpen a család-, és házasság védelméért, az élet tiszteletéért annak minden fázisában, és a nagyobb szociális igazságosság keresésére. Az is nagyon fontos, hogy a párbeszéd és a reflexió számára egy közös napon a világvallások képviselői megtalálják és megértsék egymást, és összehangolják közös feladataikat. 25 éve ezt tette II. János Pál a világvallások képviselőinek az olasz Assisiben tartott találkozóján. Idén október 27-én is sor kerül erre, ahová várják az iszlám képviselőit is.

Dr. Békefy Lajos