Templombúcsú Istenszülő oltalma ünnepén Makkosjánosiban

Istenszülő oltalma (Pokrova) ünnepén, október elsején tartotta búcsúünnepét a Makkosjánosi Görögkatolikus Egyházközség.

A pokrov szó a kendő szláv megfelelője. Ez a kifejezés utal arra a jelenésre, melyet balgatag Szent András látott, amikor a szaracénok Konstantinápolyt ostromolták.

Szent András látomásában ugyanis Szűz Mária a palástját (kendőjét) terítette Konstantinápoly felé, megoltalmazva a városban élőket.

Az 1908-as egyházi sematizmus szerint egy 1905-ben kiadott pápai bulla adta ezt az ünnepet titulusként a makkosjánosi görögkatolikus templomnak.

Azóta minden évben összegyűlnek a helyi görögkatolikusok és a környező településekről érkező zarándokok, hogy együtt ünnepeljék meg a Pokrovát.

Idén Schall Tamás, a veszprémi Magyarok Nagyasszonya templom plébánosa tartott szentbeszédet a jelenlévő híveknek.

A szent liturgiát követően körmenettel, olajkenettel, antidor-osztással és szeretetlakomával ért véget a búcsú.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma