Tíz éves a Kárpátaljai Szent Márton Karitász Ösztöndíjprogramja

A Szent Márton Karitász Ösztöndíjprogramjának tízéves jubileuma alkalmából közel ötven kárpátaljai főiskolás és egyetemista gyűlt össze a Munkácsi Szent István Líceum dísztermében október 28-án.

A projekt 2007-ben azzal a céllal indult, hogy segítse a szülőföldjükön tanuló és a nehéz körülmények között élő magyar katolikus diákokat. Az ösztöndíjprogramot dr. Lanczendorfer Erzsébet, a győri Szolgálat- Kész Alapítvány elnöke kezdeményezte, s erre a célra szánt adományát minden évben rendszeresen átadja. A támogatók körét bővítette a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a PADE Alapítvány, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Christina Funnel (Anglia), valamint több egyéni adakozó.

Az ünnepségen részt vett Snep Román, munkácsi plébános, Fehér Ferenc, a Szent Márton Karitász igazgatója, Török Dénes, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány kuratóriumának tagja, Török Orsolya, az Ösztöndíjprogram Bizottság elnöke, valamint a bizottság tagjai.
A rendezvényt közös imával kezdték, Snep Román áldását adta a fiatalokra és a karitász munkatársaira.

Az áhítat után Vaskeba Hajnalka Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta el.

Fehér Ferenc beszédében örömét fejezte ki, hogy elérték és együtt ünnepelhetik meg az ösztöndíjprogram tizedik születésnapját. Arról számolt be, hogy a kezdeményezés óta már 688 diák vehette át ezt a támogatást. Megköszönte Török Orsolyának és a bizottság tagjainak a munkát és a kitartást. Röviden elmesélte a projekt megszületését, majd a következő szavakkal biztatta a fiatalokat: „Ha Isten minket ide teremtett és nem küldött máshova, akkor itt a helyünk. Ezért az Úr áldását kérem azokra a diákokra, akik a nehézségek ellenére is helyt állnak és itthon maradnak dolgozni, tanítani, nevelni, ápolni, mert nélkülük nem működnének az iskoláink, óvodáink, valamint a kultúránk is hamarosan eltűnne”.

Török Orsolya, az Ösztöndíjprogram Bizottság munkáját mutatta be a diákoknak. Elmondta, hogy a gyűléseket imával keretezik, bízva abban, hogy a döntéshozatalban a Szentlélek munkálkodása is helyet kap. Kérte a fiatalokat, hogy adjanak visszajelzést a program működésével kapcsolatban, hiszen együttműködve egy hatékonyabb rendszer jöhet létre. Bátorította az egybegyűlteket, hogy csatlakozzanak keresztény közösségekhez, például a Keresztény Értelmiségiek Szövetség beregszászi szervezetéhez, amely szívesen fogadja a fiatalok segítségét, a diákok pedig sok-sok élménnyel, értékkel és egy közösséggel lehetnek gazdagabbak.

A támogatók nevében Török Dénes szólalt fel. Örömét fejezte ki, aziránt, hogy lehetősége van részt venni ebben a programban, hiszen ez egy jó és nemes célt szolgál. Felhívta a jelenlévők figyelmet arra, hogy a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány támogatói nem mindig gazdag emberek: előfordul, hogy idős nyolcvanéves néni küldi be az 500 forintját, hogy segítsen a nehéz sorsú kárpátaljaiakon.

Az ünnepi beszédek után Fehér Ferenc ünnepélyesen átadta az ösztöndíjakat az idei félév nyertes pályázóinak.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma