Történelmi esemény lesz Ferenc pápa csíksomlyói látogatása

Történelmi esemény lesz Ferenc pápa júniusi csíksomlyói látogatása, hiszen a katolikus egyház feje még soha nem járt Erdélyben – mondta Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense a hirado.hu-nak.

A múlt héten jelentették be, hogy június elsején, szombaton tart szabadtéri szentmisét a csíksomlyói hegynyeregben Ferenc pápa. Ferenc pápa látogatása az Erdélyben élő katolikus hívek számára egy óriási hír, igazi ünnep – fogalmazott.

Ferenc pápa a második katolikus egyházfő, aki ellátogat Romániába, de az első, aki Székelyföldön is misét tart. Elsőként II. János Pál pápa járt Romániában 1999-ben, akkor ő csak Bukarestet kereste fel, Erdélybe már nem jutott el.

A pápa látogatására most beleegyezését adta az ortodox egyház vezetősége. 19 évvel ezelőtt viszont más volt a politikai helyzet, akkor folytak a görög katolikus templomok visszaszolgáltatása körüli viták, és ezért is hiúsult meg a látogatás, amely az erdélyi hívek számára nagy csalódást jelentett.

A látogatás megszervezésében és a helyszínek kiválasztásában is fontos szerepet játszott a bukaresti apostoli nuncius, aki már többször is részt vett a csíksomlyói búcsún, és több alkalommal is felkereste a magyar híveket Székelyföldön.

A Szentatya útját úgy szervezték, hogy, mind a görög katolikusok, mind a római katolikusok számára fontos helyszínek is beleessenek, így Ferenc pápa Csíksomlyó mellett a görög katolikus egyházmegye székhelyére, Balázsfalvára, valamint a moldvai katolikusok központjába, Jászvásárra is ellátogat a nyáron.

A csíksomlyói búcsúra évente több százezer hívő zarándokol el, ez meghatározó szempont lehetett a helyszínek kiválasztásánál – fogalmazott Oláh Zoltán.

Megerősítette, hogy felmerült a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú összevonásának lehetősége, de erről – mint mondta – Jakubinyi György érseknek, valamint a csíksomlyói ferencesek illetékeseinek kell dönteni.