Ung megyében megalakult az Effáta KRISZ Alapszervezet

Fontos pillanat következett a 16 éve működő Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) életében: megalakult Ung megyében is egy alapszervezet április 15-én.

Évek óta cél és imatéma, hogy a Kárpátaljai Református Egyházon belül minden egyházmegyében legyen legalább egy KRISZ alapszervezet. Az eddig Beregben és Máramaros-Ugocsában megalakult 5 alapszervezet után a 6. Ung megyében jött létre, így telesült ez a régi vágy. Ebben nagy szerepet játszott Bernát Tamás lelkipásztor, a KRISZ választmányának tagja. Ő volt az, aki saját gyülekezete fiataljait és a KRISZ-be belépett tagjait összegyűjtve megalakította az alapszervezetet.

Az alakuló ülésen jelen volt Sipos József, a KRISZ elnöke, aki igével (2Kor 6, 18 -7, 1) és áhítattal köszöntötte a jelen levőket. Ezt követően megállapította, hogy az ülés határozatképes, hiszen van minimum 5 KRISZ tag a jelenlevők között. A tagok Úr Nikolettát választották elnöknek, Úr Adriennt jegyzőnek és Poroknovec Pétert pénztárosnak.

A választás után Bernáth Tamás lelkipásztor ismertette a fiatalokkal az elkövetkező időszak legfontosabb terveit és feladatait. Ezek között volt a KRISZ-es alkalmakon való aktív részvétel és a gyülekezeti életben folyó ifjúsági szolgálat támogatása.

A tagok végül arról döntöttek, hogy napokon belül kitalálják az alapszervezet nevét. Végül az „Effáta KRISZ Alapszervezet (rövidítve: EKA)” lett a hivatalos neve. Azért választották ezt a nevet, mert az „effáta” szó jelentése: „nyílj meg!”Szeretnék “megnyitni”, befogadhatóbbá tenni az egyházat a fiatalság felé, illetve azt is szeretnék elérni, hogy a fiatalok is akarjanak megnyílni és tartozni valahová.

Isten áldása legyen a célokon és az új alapszervezet életén!

S.J.