V. Kereszthódoló körmenet Beregszászban

„Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.” (Mt 10,38)

Ezt a szentírási gondolatot választotta idén mottójául a beregszászi V. Kereszthódoló körmenethez a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület.

A március 19-én, nagyböjt harmadik vasárnapján megtartott eseményen idén a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület és a történelmi egyházak magyar tagjai mellett a Beregszászi járás szláv nyelvű görögkatolikus hívei is részt vettek.

A hagyományosan Kereszthódoló vasárnapra tett keresztútra a beregszászi Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepre szentelt görögkatolikus fatemplomnál gyülekeztek a résztvevők.

kormenet_2017_01

Innen indult el az a közel negyven kárpátaljai településről érkező görögkatolikus, református és római katolikus hívek alkotta zászlós menet, melyben a súlyos, ácsolt fakeresztet felváltva hordozták a papok, a betegek, az özvegyek, a pedagógusok, az egyháztanácstagok, a lelkészfeleségek, az édesapák és az édesanyák.

A tömeg a város egy-egy pontján megállva hallgathatta meg Jézus szenvedésének történetét, majd az ehhez kapcsolódó igehirdetést, melyet a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar és szláv papjai tartottak.

A körmenet utolsó állomása a Puskin téren volt.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma